| . friss . |
|
AKTUÁLIS KONCERTDÁTUMOK
2010. augusztus 27. - SZIN - Silent Disco
2010. szeptember 10. - Szeged, JAZZ - GÖRBÜLŐ CÖVEK KLUB évadnyitó
2010. szeptember 25. - Szeged, Kék Úszóház Társtettes: TIMUR LENK
Rendszeres hírlevelekért jelenkezzetek a Tirke Honolulu Rákkenroll Orkesztra klubjába az iwiw-en, vagy a Faszkönyvön!
|
2010. 09. 06.
|
Tóték - 09. 10. - JAZZ
Amint tudjátok a Tirke kényszeresek, pszichopaták gyülekezeteként definiálható leginkább.
(Elég itt utalnunk Kuracra, aki nem tűr semmiféle szöszt a környezetében,
még a saját szőrét sem, így aztán igazán nehéz őt szőrén megülni bárkinek is.)
Csoda hát, ha megint dobozolunk? Sejtésünk szerint nincs a Honoluluban katonaviselt ember,
ezért kérdéses, ki játssza majd (nőket)Varró őrnagy szerepét, de talán nem tévedünk nagyot,
amikor Gyenge Gáborra tippelünk, mint a - ha nem is a legjobban -, de mindenképp a leghangosabban dobozolóra.
És ki lesz Tót, aki négyfelé darabolja?
Annyi a jelentkező, hogy egyelőre nem tudott eredményt hirdetni a
T.H. Kúratóriuma. Ami biztos: szeptember 10-én újra felbőgnek a
dobozgitárok a Jazz Kocsmában, hogy még a cövek is belegörbülnek.
|
2010. 08. 26.
|
A hónap zeneműve: Szolizhatnál
Ha már Kurac kapcsán előkerült, akkor legyen a Szolizhatnál.
Chirquita bácsi és Priest közös dala, amibe Pidva szintén belekotnyeleskedett,
ezért van az, hogy igen "sok" akkord került a számba, miért is
Gyenge apó máig képtelen hozzászagolni. Ez egyben magyarázat a
nóta ritka előfordulására Tirke koncerteken, bár máig Harald Müller
egyik kedvence, aki egyébként sűrűn lobbizik is érte.
Az üzenet, mint az Kakaó bá' életművében általános, igen egyszerű.
Nem szeretjük a hókadt, vértelen, fehérbőrű csajokat, hisz nem élünk a
lovagkorban, ha tetszeni akarsz, akkor: Szolizhatnál! Nicole Kidman esélytelen, elhúzhat!
Születésének történetét alább adjuk, Ronnie James Dióhéjban:
Csirke hozta az alapötletet szöveggel, dallammal, de szokásához híven,
refrén nélkül. A problémát Priest orvosolta, rövid úton beillesztve az "Álomhajó" refrénjét,
ezzel finoman visszautalva a dal címére is, kvázimintegy.
Mivel a versszak eredeti dallamvezetése nem jött be a Pidvának,
írt egy sokkal bonyolultabbat, ami ugyan többünket erősen emlékeztet
Szántó Károly egyik opusára, de hát ez alap. Sajnos a stúdiómunkálatok anno bizonyos
okok miatt félbeszakadtak, így az itt közölt felvétel jobbára félkésznek tekinthető.
Mindez ne zavarjon meg benneteket abban, hogy rá-rápróbálkozzatok az
akkordmenetre azzal, hogy: "nyaralni visz az álomhajó"!
|
|
Közlemény: Honolulu a tévében
A banda (hol máshol is?) a királyi TV-n (egyes) hangol az esti SZIN-es koncertre péntek délelőt 10-11-ig.
Előre megmongyuk, hogy senki ne pisilje össze magát az izgalomtól: a Majd holnapot, meg a Lazánt jáccuk majd. Tanujjátok őket, hogy együtt
énekelhessetek az óriáskivetítők előtt. És mivel ezeket mi is jól begyakorojjuk, este sem lesz más a műsoron, csak hogy mindenki szokja.
|
2010. 08. 20.
|
FÉNY ÉS ÁRNYÉK HONOLULUBAN (A Tirke csodálatos élete)
Kurac aknára lép.
Nyilván feltűnt már mindannyiótoknak, mennyi a kisírt szemű nő mostanság az utcákon.
A duguláselhárítás szakemberei is panaszkodnak a csatornákat eltömítő rengeteg nedves bugyira.
Nem, nem valami világvége-váró szekta szedi áldozatait. Az ok sokkal felemelőbb: Q-Royunk megnősül.
Mivel a balkán nagy szülöttjéről már úgyis régen esett szó e hasábokon, meg aztán a nagy
Ünnep (oi szép) önmagában is indokolná ezt, vegyük hát elő újra Q-Royt!
Készülvén eme kis megemlékezés írására, a Tirke gigantikus fotóarchivumából került elő az alanti fénykép
, rajta Qrtschy bácsi és a nagy csepűrágó: Rácponty (leginkább talán a Honfoglalás Árpádfia Leventéjeként,
esetleg a Szomszédokból vagy a Kisvárosból ismerhetitek).
Rácponty és Q-Roy, a németjuhászkutya
Mivel reménytelen vállalkozás lenne Károlyunk színes egyéniségét
pár sorban teljeskörűen megragadni, ezért hősünk egyetlen, ámbár
igen markáns jellemvonásában mutatjuk fel a cseppben a tengert, nevezetesen Qrtschynak
barátaival szembeni odaadása példáján. Ha már itt ez a fotó, válasszuk, mintegy találomra,
Kurac és Rácponty kettősét! Kapcsolatuk mindig is különleges volt, elég itt arra utalni,
hogy Rácpontyka és társa anno még ugri-bugri vizslájukat is a billentyűfenoménról nevezték el.
A nyálcsorgató Károly kutya cukisága, mégsem feledtetheti azt a Tirkében széltében elterjedt,
eredetileg Csirkétől származó vélekedést, hogy Karcsi komolyságához nem egy játékos kis vizsla,
sokkalta inkább egy németjuhászkutya illenék.
Nos, történt egyszer, hogy Ponty hazalátogatván szűkebb pátriájába,
még alighogy megpihent Priest legendás szomszédterrorizáló harcálláspontján, azaz a teraszon,
mikor első (de lehet, hogy harmadik) mondatában imigyen fakadt ki némi felháborodottsággal hangjában:
És Q-Roy hol van? Meglepő volt a kérdés, mivel a jelenlévők mind tudták,
hogy a nevezett már évek óta Pestre költözött, és hát miért is volna épp itt?
Az erőszakos csepűrágó azonban nem hagyhatta annyiban a dolgot, maroktelefonját megragadva
már tárcsázta is a balkáni legendát. Este fél 8 körül járhatott az idő. Kisvártatva felcsendült
Qrtschynk mindig vidám baritonja és közölte, hogy ő bizony a Coca-Cola Bitch-en van Siófokon,
nagyon jól érzi magát, órjási a buli és egyébként üdvözöltet mindenkit.
Aki azt gondolná, hogy ennyi, téved.
Rácponty ekkor ugyanis ellentmondást nem tűrő hangon sziszegte bele a telefonba
(úgy, ahogy a Szindbádból szok idézni), hogy "akkor most szépen fogod magad,
beülsz a puccos autódba és 10-re itt vagy Szegeden". Valami gyenge ellenvetés-féle tán hallatszódott az éterből,
de ez már nem sokat változtatott a tényen, hogy Karcsi, igaz késve kicsit, negyed éjfélkor betoppant a teraszra.
Hatalmas ováció, ölelkezés, "Kurac, te igazán fasza gyerek vagy", satöbbi. Talán két pohár szeszt ihattunk meg ezután,
amikor - pár perccel éjfél után - Rácponty közölte, hogy elfáradt és hazamegy aludni. Ha jól vettem észre,
dr. Szkenderovicsban e pillanatban mintha megállt volna az ütő.
Akár így volt, akár nem, tanulni nem tanult az esetből, vagy mondjuk úgy, nem vesztette el naív hitét.
Néhány héttel a fenti affért követően határozta el Hegedűs Dé (
dél-al)földi helytartója, hogy befuttatja a Tirkét. A zenekarnak egyetlen dolga:
mindenben követni a vezéri utasításokat. Első lecke lett volna egy ütős közös fotósorozat
készítése, melynek kivitelezését természetesen maga az ötletgazda vállalta. Helyszín: Szeged,
Szent István téri víztorony, nyílt nap, vasárnap délelőtt. A felső teraszon hatalmas tömeg,
a Tirke kissé kelletlenül fotódzkodik. És ekkor kitört a botrány.
A háttérbe szorítottságát nehezen viselő önki-képző- és fotóművész,
Sárkány beszólt: megjegyezve, nem lesz fasza nappal szembe készíteni a fotósorozatot.
Ilyet mondani Rácpontynak! A színészkirály azonnal otthagyott csapot-papot és vérig sértve elvonult a
közeli homeless-kocsma teraszára, nyalogatni frissen szerzett lelki sebeit.
A Honolulu megszeppent tagsága fél óra múlva tért magához és testületileg a Duce elé járult,
aki addigra már rendesen bebombázott a napon. Hatalmas gördülő kő esett le a Tirke-szívről,
hiszen Rácponty megbocsátott. Némileg kioktató hangnemben, lassan és tagolva közölte:
"most pedig visszamentek, folytatjátok a Szólíthatnál felvételét és pontban 16.00-kor el fogom nektek mondani,
hogyan is kell BE-FUT-NI". Még dél sem volt, Karcsink meg eredetileg úgy tervezte,
hogy fotózás után indul Pestre és kettőre már otthon is van.
Mit volt mit tenni, a szintiszájzer királya feljátszotta feledhetetlen szólamait,
Kakaó dalolt, az idő csak eltelt valahogy. Közben az egyre fátyolosabb tekintetű
Ponty a nagyfotelből instruálta a zenekart. A feszültség egyre nőtt,
a banda 15 órára már tényleg nagyon izgatott lett, mégiscsak közelített ólomlábakon
a perc, mikor mindenki az univerzális tudás birtokába juthat.
Azonban valami egyre erősödő neszre lettünk figyelmesek,
amely határozottan a fotel felől érkezik.
"Bassza meg, a Rácponty horkol!" - hasított a felismerés egyszerre mindenkibe.
Csak legyűrte a nagy fehér testet a délelőtti Unicum-kúra, oszt édesdeden aludt. 15 óra 50 perc volt.
Kurcsinak ez már sokk volt, 16.00-kor fűthető ülésű francia autójában ült, Pest felé száguldva az 5-ösön.
De, hogy a lelke megkeményedett, arra legyen bizonyíték minapi, a zenekarnak küldött emilje, amiben a lagzijára készülő Tirkét okítja imigyen:
"Sziasztok!
Az esküvő előtt be kéne pakolni a motyót. Erre alkalmas időpont a szombat délelőtt.
Számításaim szerint hajnal 1-2 óra körül lépnénk föl, amikor már lement a hivatalos program, és az öregek is vagy hazamentek, vagy ittak eleget, hogy elviseljék a rákkenrollt.
Kb. egy órát játszunk, a műsort nem bánnám, ha valaki elküldené emilben.
Egy kérésem van a műsorral kapcsolatban, hogy csak olyan számok legyenek, amiket ismerek.
(Ezek azok a számok, amik 10 éve is műsoron voltak!)
Kérlek benneteket, hogy a koncertig mértékkel vedeljetek. Azt követően lehet ereszd el a hajam.
Nem örülnék hátonpörgő büdösbogár szekundsúrlódásos hankytonk szólóknak.
Ha ajándékban gondolkodtok, bár nem ragaszkodom hozzá, akkor csakis pénzt hozzatok. Minden egyéb a vaterára kerül.
Üdv, Kurcsi"
|
2010. 07. 25.
|
A hónap zeneműve: Jeau C'est C'enfant
Uborkaszezon. Talán csak Csonka Pici, meg a plébániák és klastromok hűs boltívei alatt ájtatoskodók örülnek ilyenkor,
némi kellemetes bizsergést érezve anus-tájékon. Amint az köztudott, az uborkaszezon legfényesebb bizonyítéka a Stones ilyenkor szokásos feloszlása.
Mi persze tisztában vagyunk vele: ha fel akartak volna oszladozni,
azt nyilván a Tirke nagykorúvá válásakor, a banda 18. születésnapján és nem 20. jubileumán teszik, annyi szent.
Mindenesetre köszönjük nekik a kis hírverést, amit a rákkenrollnak csaptak, bár ennél sokkalta nagyobb szám,
hogy beköpik a mi Qrtschynk fejét, ahogy azt a minap megírta a Kuracinfo is. Hát, mit is adhatnánk neki,
amit csak mi adhatunk, s amiről Ő is tudja, hogy igazán mi vagyunk.
Arra gondoltunk, szóljon Kari-Bariért lélekharang helyett a Szeszkazán kicsit lepukkant lo-fi verziója,
jobb nem jut eszünkbe, az Ünnep meg úgy sincs meg az archívumban. Hallgassátok végre
Karcsi bácsi fan-tasztikus billentyű-futamait, csak bele ne szédüljetek! Szálljatok a Dinári hegyek felett,
de éjjelre megérkezzetek száraz, kiégett aggyal!
|
2010. 07. 21.
|
Ja, ja spritzen! - Fröccsfesztivál a Tirkével - 07. 31
Véreink!
Noha felejthetetlen "Másfélmillió Hosszúlépés Magyarországon" gigaturnénk régen véget ért
és az egész a legendák ködébe vész immár, mégis úgy láccik elkönyveltek minket aljas,
csak a szeszt népszerűsítő alkoholista bandának. Miért nem egy jó kis író-olvasó találkozóra,
vagy művészeti fesztiválra, netalántán Sárkány Feri valamelyik vértpezsdítően
izgalmas kiállításának megnyitójára hívják el a Tirkét? Ilyenekre mehetnek az entellektüelek,
mi meg - mi másra is - fröccsfesztiválra. Ja, ja spritzen! Méghozzá a Balatonra,
ami köztudottan a mi Bakonyunk.
Mindegy most már, üsse kő, nagy duzzogva elmegyünk
azért Akali-Fövenyesre (régen sokkalta szebb neve volt: Kiliántelep) a strandra,
fröccsögünk pár nótát, oszt jöjjön, aminek jönnie kell.
Addig is legyetek yo-k,
ha tudtok és ne feledjétek ez a nyár kissé langyos, nem a megszokott pörgős.
Már úgy koncertilag. Jáccunk még a SZIN-en (08. 27.), utána hullaszag.
De mielőtt kétségbe esnétek, azért jusson eszetekbe, hogy a Honolulunál a csend mindig vihar előtti.
A gyengébbek kedvéért kis zanza: Tirke Honolulu koncert,
helyszín: Balatonakali-Fövenyes (B.udvari és B.akali között),
Strand, Fröccsfesztivál, - időpont: 2010., július 31. este. (esőnap 2017. július 12.).
|
2010. 06. 14.
|
Game over
Hiába fáj, azért tudtuk, hogy ez a nap is eljön.
Hogyne tudtuk volna, mikor szeretett Sárkányunk dús sörénye őszbe fordul lassan,
cuki Csatamalacunk erős téli sertéje a szellősebb nyári borostának adja át helyét tarkótól farkon át a talpig.
Nincs apelláta, itt a nyár, véget ér ez a csodálatos 2009/10-es évad a Görbülő Cövek Klubban, zárul Csiri mókatára.
A Cövek pár hónapra megpihen, nem áll utat mutatva a vaksötét magyar éccakában.
A Tirke-fiúk egy időre szögre akasztják az elektromos lantot, ki-ki dolga után néz.
A nyár - fura módon - a nyári munkák időszaka.
Gyenes "Highwire" például majd hazautazik atyjához a kies Mindszentre,
hogy az aratásban segédkezzen szerető szüleinek,
s - megérdemelt pihenőként - az esti tábortűznél olcsó dobozgitárján
játssza kedvenc Illés-dalait a víg marokszedő menyecskékkel incselkedve.
De lehet, hogy benéz majd a fonóba is és előad pár ízes sztoryt
a daliás valóvilágos időkből, mikor a fű még zöld volt, s az ég kék.
A lyányok pojénjaira mindig vevők, hisz ő a pesti fiú. Így aztán a nagy melegben Gabink fagyizhat eleget.
Addig azonban még hátravan a búcsú pillanata,
amely egészen konkrétan június 18-án jön el este 8 órakor.
A hónaljszagú Görbülő Cövek Klub nyárra átadja helyét a rókaizű fesztiváloknak,
plein-air őrületeknek. Mindenkit megnyugtatunk, amatőr meteorológusunk, Gyenge,
garantálja, hogy pénteken nem lesz itt káni Kula bácsi és az esti meccsen
Algéria 6-3-ra alázza majd a szerencsétlen hülye angolokat.
Nincs miért otthon maradni, gyertek búsulni!
|
2010. 06. 02.
|
A hónap zeneműve: Tengerre magyar!
Közeleg a gyalázat ünnepe, s ha már példaképünk foSólyom László is fellép a Parlamentben,
mi sem állhatjuk meg, hogy szólásra emelkedjünk a szittyák elleni globális összeesküvés évfordulójának
jöttét érezve zsigereinkben. Igen, Tréanonról megy itten a recs. Tréanonról,
ami miatt nem veszünk ócska francia kocsit, nem eszünk franciakrémest,
franciasalátát és ami miatt nem franciázunk sosem. Ez kvázi alapvetés a zenekarban,
olyan törvény, amelyet csak az áruló Gyenge apó szeg meg Renault típusú fostalicskáját hajtva.
De a magyarok istene őt is bünteti ezért szőrös fagyik képében.
Azért ne keseregjünk a múlton, tegyünk a szebb magyar jövőért, ki, ahogy tud.
Csirke bácsi például TESCO-s nájlonacskóban lop haza minden alkalommal 1,5-2 kiló földet Erdélyből,
míg Priest egyik legfőbb szószólója Magyarország Romániához történő csatlakozásának,
két legyet is ütve ezzel egy csapásra. Tudnillik Erdély és az anyaország egyesülését és a saját tengerpart kérdését.
Naplopó: tenger! Ilyenből állítólag három is volt, a Balatont nem számolva.
Ezt ugyan sokan az álmok világába utalják, de azért sehol sincs leírva,
hogy a Tirke ne dalolhatna jópofákat minderről.
Tehát, (saját) tengerre magyar!
Szóljon a dal besült vágyainkról, megtámogatva dr. Firász szaxofonjátékával,
amely itt csendül fel először a Honolulu történetében.
Vagy említhetnénk Gyenge szívfacsaró gitárszólóját, melyben az első tétel melankóliáját
vad indulat váltja a középsőben, mígnem a feszültség eufóriában oldódik fel az utolsóban.
Nem nehéz megtalálni a történelmi párhuzamot a kisebbségi létbe taszított székelység tétova útkeresésében,
amelyet a sikertelen népszavazás kiváltotta tehetetlen düh követett,
hogy mindez a kettős álompolgárság generálta orgazmikus ejakulátum után érjen nyugvópontra.
|
2010.05.19.
|
1,5 millió hosszúlépés Magyarországon III. - május 22.
A Tirke mágikus misztikus utazása most visszakanyarodik az origóhoz,
a gigaturné hazatér Szegedre. A nagy pillanathoz a helyszínt kedvelt műwészkávézónk,
a Grand Cafe biztosítja a Borfasztiválon május 22-én, szombaton.
Bár a színpadnak hívott podeszt sokkal inkább emlékeztet a jakobinusok párizsi vesztőhelyére,
a grandosok (Titi és Tépi) sokkal zsidóbbak annál,
mintsem hogy beruházzanak egy korrekt kis nyaktilóra is.
Cserébe viszont van kivetítő és nekünk igazi művészeknek ez a háttér nagyon inspiráló és megtisztelő.
A Honolulu (egyes) tagjainak a borhoz és borászokhoz fűződő bensőséges kapcsolata közismert,
így remélhetően mindenki számára adekvát, hogy a banda a bor ünnepén emeli a rendezvény fényét.
E filozofikus nedű tényleg passzol a zenekar szellemiségéhez, amely mélyenszántó, ugyanakkor felszínes,
komoly, ugyanakkor vidám, fajsúlyos, ugyanakkor könnyed, rockos, ugyanakkor popos is és talán egy kicsit vaníliás,
az erdei picsagyümölcs sajátos zamatával.
A Tirke életművének emelkedettségét meghatározza a tagjai jelentette kiváló alapanyag,
mely a homokban gazdag alföldi (és szír) talajba mélyen beeresztve gyökereit kapaszkodik,
hogy az évi 2000 órás napsütést magába szívja és később azt a színpadon sugározza ki közönsége felé.
Várunk hát mindenkit a legkomolyabb zene és a magyar bor jegyében a
Tirke Honolulu ordenáré Bach-análiájára a Szecska térre. Ha minden jól megy,
közben más örömre is lesz okunk és a labdarúgás luzitán Keit Richards-a bealáz az ondófejű,
Walhalláról szökött germány héroszoknak. Ők úgyis kárpótolják majd magukat az Octoberfest-en.
De azért, hogy ne legyünk rasszisták, a fellépésen a jóképű Bastian Schweinsteiger tiszteletére
disznóemelő versenyt szervezünk, azaz: lesz fekvenyomás Chadával.
|
2010.05.08.
|
Pest - május 15.
Nincs több kifogás, nincs több mellébeszélés,
az igazság pillanata eljött. Akik eddig azzal mentegették iszonyatos bűnüket,
hogy: "jaj, hétköznap van, másnap korán kell kelnem, megyek dolgozni", azok most rábasztak,
a Tirke ezúttal szombaton tiszteli meg fellépésével a fővárost.
A rákkenroll purgatóriumba történő alászállás tehát kötelező,
semmiféle igazolást nem fogadunk el, a váci püspök 200 eurós búcsúcédulái itt szart sem érnek.
Anál is inkább készüljetek, mert a Honolulu egyik utolsó fedett téri fellépése lesz a nyár előtt,
amelynek nyomasztó felelősségét a kiváló Rubeola Syndroma zenekarral osztja meg.
Tehetséges bűntársainkat az igazi fanoknak már nem kell bemutatni, a többiek meg majd megismerik.
A pesti Zappa Caffe mélységi színpadán biztosított lesz a mámor még akkor is,
ha megszokott vendégművészünket most Szegeden hagyjuk. De azért egy cseppet se aggódjatok, szelleme velünk lesz,
s együtt, kórusban kérdünk mindenkit: "Are you ready, boys and girls?"
|
|
A hónap zeneműve: Meddig várjak?
"A követ az úton, rugdoshatnánk tovább,
Léphetnénk egyszerre, mint a fáradt katonák"
A kohézió, az összetartás, a barátság és a szeretet univerzális dala a '90-es évek Tirkéjétől.
Valami ilyesmire gondolhatott Herr Harald Müller is Priest Pentelei sori lakásának kisszobájában,
a sokat látott franciaágyon forgolódva álmatlanul. Legalábbis ezt gyanította a holtfáradt
Priest - aki miután másfél órai pofázás után nagynehezen elaludhatott végre - arra ébredt,
hogy Müller ismét filózásba kezdett a Tirke felemelkedésének részleteit illetően.
Úgy hajnali fél négy volt, de ez nem akadályozta meg az izgatott ndk-s turistát,
hogy elővezesse az előremutató dalszövegírásról vallott frissiben kikristályosodott nézeteit.
Imigyen szóla:
"Bátyám, nem gondolod, hogy erről kéne számokat írni?"
Priest -
miközben kezével az ágya alatt tartott csontozókést kereste - azért megkérdezte kurtán, csak úgy foghegyről:
"Miről?" Harald a váratlan lehetőségtől megittasodva a téma bővebb ecsetelésébe fogott:
"Hát arról, ahogy ma itt elvoltunk nálad egész este, ahogy most fekszünk kettesben az ágyban,
s egyáltalán a barátságról, a közösségről."
Priest, aki nem különösebben homofób,
kicsit mégiscsak furcsállta a dalötletet, ezért jobbnak látta Müllert radikálisan félbeszakítani,
mielőtt sikamlósabb, immár végképp tolerálhatatlan részletekbe fogna.
Rövid úton elküldte hát a sértődött vokalistát a faszba és befordult kumni. Csak reggel,
némi lelkifurdalástól gyötörten, ébredt rá, hogy Müllernek lehetett valami igaza mégis,
és lehet, hogy azt a dalt már meg is írták anno.
Mint ahogy az sem elképzelhetetlen, hogy pont a "Meddig várjak?" volt az.
A klasszikus, amelynek alapjait a petőfitelepi "Szentélyben" vette fel a Tirke Jakucs Kobold vezérletével,
majd Bajnalex baktói garázsstúdiójában fejezte be, Bajnalex és Csirke bá' permanens
- isten tökéletességéről folytatott - filozófiai vitáitól hátráltatva.
Hallgassátok megindultan a nótát, benne a 90-es évek glamrockjától ihletett pazar szólót,
már csak azért is, mert kicsi a valószínűsége, hogy Priest még egyszer le tudná játszani ebben az életben.
Herr Harald Müller - e magyar dal apja. (foto: A. Dolgoborodov)
|
2010.04.28.
|
SPORTROVAT II.
Egy olyan jelentős esemény, mint a pénteki Görbülő Cövek Klub közeledtével érthető, ha egyre inkább erősödik a média érdeklődése. Mivel az utóbbi napokban a legkülönfélébb hírek szállingóztak a csapat körül, szerkesztőségünk úgy döntött, hogy a legilletékesebbtől, a Tirke Honolulu S.C. frissen honosított szír származású játékosedzőjétől, dr. Firász Zoltán Szultán Monszur el-Chadaidétől (ejtsd: suhajda) érdeklődik, mi újság a banda háza táján?
Riporter: A napisajtó tele van a megdöbbentő hírrel, miszerint a csapat taktikát, s értelemszerűen szerkezetet is vált. Miért?
dr. F. Z. Sz. M. el-Ch.: Ha taktikai váltásról beszélhetünk is, a stratégia a régi, a szent háború globális céljai semmit sem változtak. Ugyanakkor kétségtelen tény, hogy az új idők új kihívásaira reagálni szükséges, ezért módosítottunk jól bevált 1+2+4+1 felállásunkról 4+2+1-es alakzatra, ahol az árnyékékek szerepe felértékelődik, s a kispad hossza is perdöntő. Tudni kell, hogy jelen körülmények között a fiúk olyan sorozatterhelésnek (Barátok közt, Szeress most, stb.) vannak kitéve, hogy elkerülhetetlen a rotáció, de lévén száraz profikról szó, semmilyen gondot nem jelent, hogy a csapattagok elfogadják helyüket az új szerkezetben.
Riporter: Mégis újra és újra felbukkannak olyan pletykák, hogy nem mindenki elégedett, állítólag pl. Sárkány több szerepet szán magának a jelenleginél.
dr. F. Z. Sz. M. el-Ch.: A minap leültem Ferivel az öltözőben elbeszélgetni. Megsimogattam bodros kobakját s megértette, túl fiatal és kiforratlan egyéniség még ahhoz, hogy a kelleténél nagyobb terheket rakjunk gyönge vállaira.
Riporter: Nem zörög a haraszt…
dr. F. Z. Sz. M. el-Ch.: Nézze, ez egy kőkemény műfaj, egyszer fent, hússzor lent, sérülések, rosszullétek, migrén, menzesz, de a shownak mennie kell. Nem érünk rá túl sokat nyalogatni egymás sebeit, ha valaki kihullik, két másik ugrik be a helyére, a lényeg, hogy mindig támadóalakzatot vegyünk fel, s soha ne kényszerüljünk defenzívába.
Riporter: Mennyiben jelent könnyebbséget, hogy pénteken hazai pályán játszanak?
dr. F. Z. Sz. M. el-Ch.: Hogy jól ismerjük a helyszín paramétereit mindenképpen nekünk kedvez. Más stadionoktól eltérően a Jazz-ben igen szűk a pálya, ami fekszik sokpasszos virtuóz stílusunknak, a sok futást már úgysem bírnánk. Jó az is, hogy közel a közönség, így könnyebb kontaktust teremteni, különösen testileg. Test test elleni harcban egyébként szintén erősek vagyunk.
Riporter: Nyilván rengeteg a gondja ilyenkor, sérülések, hiányzók, eltiltottak, stb. Engedje meg mégis, hogy arra kérjük pár szóban nyilatkozzon a keretről. Itt van például Gabriel "Highwire" a jobbszélről.
dr. F. Z. Sz. M. el-Ch.: Gabriel fantasztikus játékos, ha jó napot fog ki, megállíthatatlan. Az orvosi stáb folyamatosan dolgozik azon, hogy arca ne akadályozza a kezeinek mozgását. Egy méltán híres ukrán plasztikai sebész ténykedésének hála, jó úton járnak.
Riporter: Sárkány?
dr. F. Z. Sz. M. el-Ch.: Feri remek kapus, talán a kifutásokkal lehetnek gondjai. Nyolcvan méterről viszont nem lehet neki gólt lőni.
Riporter: Alejandro da Kechkemeth?
dr. F. Z. Sz. M. el-Ch.: Biztos vagyok benne, hogy igazolja klasszisát és meggyőzi a kétkedő szurkolókat, nem hiába költöttünk rá márka-százezreket, mikor a spanyol T-ligából leigazoltuk.
Riporter: Kakao bá?
dr. F. Z. Sz. M. el-Ch.: Chirquita a spirituális origo, mindig velünk van, mint Chada királyfi a Dávid-csillagösvényen.
Riporter: Harald Müller?
dr. F. Z. Sz. M. el-Ch.: Harald Müller?
Riporter: Kurac?
dr. F. Z. Sz. M. el-Ch.: Karcsi, mint a balkánról igazolt játékosok általában, igazi hang-ulat ember. Ha elkapja a hangot, jó, ha nem, akkor kiváló.
Riporter: Priest?
dr. F. Z. Sz. M. el-Ch.: Nála a dopping- és ajzószerekkel lehetnek gondok. Mielőtt pályára küldöm, ezért vizeltetem meg mindig saját kézzel, majd ízlelem meg levét.
Riporter: Köszönöm a beszélgetést! Ragarda!
dr. F. Z. Sz. M. el-Ch.: Dzsamana!
|
2010.04.24.
|
A hónap zeneműve: Lazán
Tisztelt Közönség!
A zenetörténetnek egy valóban páratlan igazgyöngye lesz ezúttal terítéken.
Páratlan azért is, mert Kakaó bá' és Priest nem túlságosan nagyszámú közös szerzeményeinek egyike,
s mint ilyen, kiválóan elemezhetők rajta a team-munka jellegzetességei.
Még inkább igaz ez, ha azt is hozzávesszük,
hogy az itt hallható rádióbarát stúdiófelvétel tképpen az eredeti dal Pidva által meglehetősen
sajátságosan interpretált parafrázisa (na, ez az eufemizmus!).
Természetesen súlyosat tévednek azok a szandálos, szimatszatyros tarisznyarákok
(amilyen pl. Chada is volt tízegynéhány éve), akik a közös dalírást úgy képzelik el,
hogy az átszellemült művészek egy füstös kiskocsma mélyén a kockás abroszra könyökölve
ötletelnek egy iszonyatosan élesztőízű kisfröccs felett, mígnem megszületik a nagy MŰ.
Az előbbi költői kép első fele persze többszörösen igaz is volt (van),
de abból a húsz év alatt soha semmi jó nem sült ki, a bebaszáson túl.
A valóság ennél sokkal prózaibb, egyben életszerűbb.
A két hatalmas artista a penetráns büdös próbahelyen egy közel háromakkordos BC szám "levételével" kísérletezett, mikor kipattant az az előtt,
de azóta is soxor bevált gondolat: "magyar szöveget írni rá, nem szarakodni az angol verzióval,
úgyis csak egy versszak fér belőle Chirquita gigantikus méretű fejébe idegen nyelven".
Az elhatározást tett követte, valaki írt rá magyarul szöveget, amire a másik azt mondta:
"jó-jó, a refrén maradhat, de a versszak szar", majd írt egy mégszarabbat,
a kettőt összeragasztották és már készen is voltak.
(Azért tartozunk az igazságnak annyival, hogy eláruljuk,
az élő koncerteken a második refrén után hallható remek átmenet valóban saját hozzáadás,
ami anno annyira zavarta Pidvát, hogy a stúdióverzióból rögtön száműzte is.)
A rocktörténelem óriási szerencséjére a két balfasznak sem kedve, sem tehetsége,
s legfőképpen hallása nem volt ahhoz, hogy az eredeti számot rendesen "leszedje",
így lényegében új nóta született, nemzedékek közös himnusza: a Lazán.
Mielőtt mindenki beleélné magát, hogy ez a csodálatosan kerek kis sztory happy end-del végződik,
csalódást kell okoznunk. A történet később váratlanul kedvezőtlen irányt vett,
mikor a két ujjával négy különböző akkordot lefogni képes zenebohóc,
Pidvbull Terrier kezébe került a keresetlen egyszerűségű dalocska nyersanyaga, hogy úgymond
"stúdiófelvétel" legyen belőle. (Stúdió alatt azt az egyetlen ablakkal rendelkező szobát kell érteni,
ahol a farkasember hírében álló, akut karotinhiányban szenvedő Pidva lakott, s amelyben örök félhomály uralkodott,
mivel közvetlenül az ablak előtt hatalmas kétajtós szekrény állt.) Pidva, a producer -
azóta is megdönthetetlen Guiness-rekordként - a majd kétakkordos opusba még negyvenhármat szuszakolt
bele 1200 Ft-os CASIO szintetizátorán, karácsonyi Omega-dallá feljavítva azt.
Ez persze elsőre fájt, de aztán megszoktuk, ahogy azt is, hogy a felejthetetlen Benkő Laci bácsi néha órákig térdel a cipőnk
orrán a végtelen hosszúságú akkordsorért könyörögve.
Egy darabig tűrjük, aztán lazán lépjük át.
|
2010.03.21.
|
Újra itt van...
Jacko elvesztésével egyfelől mérhetetlenül szegények lettünk,
másfelől soha nem látott üzleti lehetőségek adódtak a TIRKE előtt.
Mikor a hókadt tejeskávévá fakult Jackson-gyerek a Beatles dalaival közös portfólióban megszerezte a sokkal értékesebb
HONOLULU nóták jogdíjait is, már azt hittük,
hogy az idők végezetéig csak titokban terjeszthetjük opusainkat.
Természetesen ezért tűnt el a honlapról a számok nagyrésze anno,
amit oi sokan sérelmeztetek. De ki is akarta volna illegálisan terjeszteni a cuccot,
s ezzel a ráküldött izmos niggacsávók áldozatává válni rectalisan?
Azonban most, hogy a félisten távozott, más szelek fúnak a placcon,
így lehetőség adódott a szerzői jogok visszavásárlására a Jacko-örökösöktől.
Románia értékesítésével sikerült is előteremtenünk a szükséges összeget,
ezzel a nemzeti kultúrának ez a kiemelkedően értékes szegmense ismét hazai tulajdonba került.
Nem is vagyunk irigyek, a fantasztikus kincseket a ZENE-szekcióban adjuk közre,
annyi év véget érni nem akaró várakozása után.
A számok a korszellemnek megfelelően ingyen letölthetők,
jobban mondva, becsületkasszába kell adagolnotok a stexet,
amit értelemszerűen yo-tékony célokra, a demenciában szenvedő magyar rockzenészek megsegítésére ajánlunk fel.
Minderre az késztetett bennünket, hogy nemrég Lezzel megnéztük a
Magyar Dal Napjának felvételét Frenreisz Karcsival. Rájöttünk akkor, hogy tenni kell valamit!
|
|
A hónap zeneműve: Percenként másba
A remekmű, amelyet ezúttal bemutatunk nektek,
különleges helyet foglal el a Tirke szerteágazó munkásságán belül.
Többhavi intenzív kutatómunka, zenetörténeti alapvetések,
kézikönyvek százainak átnyálazása után sem találtunk említeni még egy Honolulu-dalt,
amely készen kapott szövegkönyv, mondhatni librettó megzenésítésével született volna.
Nos, ebben az esetben a felejthetetlen Fekata valamely színházi projektjéhez kellett
szállítani a szajrét a megadott verbális peremfeltételek mellett. Bár a terv füstbe ment,
a feladványt a banda - szokásához híven - kiválóan abszoválta, mint hallhatjátok is.
De nem csak ettől egyedülálló a Percenként másba, finom részletek váltakoznak energikus érzelemejakulátumokkal,
nem is említve Priest fantasztikus - tőle ritkán hallható - slide-játékát, amely felemelő szólóban jegecesedik ki.
Szóljon hát az opus mindenkinek, aki szereti,
külön is kiemelve Nick Kiss-in barátunkat, akinek tudtunkkal kedves e szösszenet és
aki az elkövetkező két koncerten, mintegy kisebbségi civil kezdeményezésként,
mélyen alulról jövő basszushangokkal fogja megtámogatni a velőtrázó Tirke-show-t.
|
2010.03.18.
|
3 in 1 - Budapest, Zappa Caffe - március 24.
Ahogy a történelem ismétli, úgy sűríti is önmagát.
Mert mikor kell már a dicsőséges március 21-re 133 napnak rávirradnia, ahhoz,
hogy a Szegedi gondolat ismét leigázza Budapestet és a tengerek
Fehérlófiának (vízicsikló) harciménje hatalmasokat kakkantson a Váci út kövére?
Ehhez 2010-ben bőven elég szűk 3 nap.
A különítmények tehát e hó 24-én meg is indulnak a Napfény városából,
hogy rendet tegyenek a gaz Pest-Buda kies tájékán.
Akik a készülődő fehér(terror)folyása elől a Zappa Caffe pincéjébe menekülnek,
talán megúszhatják a számonkérést, feltéve, ha jó képet vágnak mindenhez és együtt éneklik a jobbnál jobb előadóművészekkel a
Boldogasszony anyánkat, de minnyimum az Erdélyi hímnuszt.
Mert a tábori mise celebrálásában ezúttal segítői is lesznek a Tirkének, méghozzá nem kisebb nevek,
mint a sHIT GYÜLEKEZETE és a RUBEOLA SYNDROMA.
A misebor tehát igazi Monique Cuvee lesz, mondhatni 3 az 1-ben.
Ha valaki számára a RUBEOLA SYNDROMA sötét ló, az szívja mellre Horthy apánk fehér lovának velejét.
Elég róluk annyi, hogy kiváló Alma Mutterban, kiváló nevelők keze alatt bontogatják söröskupáikat.
Mivel pedig tudván tudjuk, hogy a válságban nem mindenkinek telik
Pestig a vonatjegyre, szociális érzékenységünk fényes bizonyítékául
03. 26-án pénteken a szegedi Jazz Kocsmában (Pol Pot megye) tartunk rögtönítélő vésztörvényszéket.
Persze, erre bárki mondhatja, hogy "Breakin' the Law, Breakin' the Law", vagyis nyersfordításban: törd össze a lovat!
We do it!
|
2010.02.24.
|
Shine a Light
Habár manapság kísértetek már nem annyira járják be Európát,
azért most is érezni némi zavart az erőben. Nem véletlen ez, mert a saját kis nyomorukba besüppedő
apatikus tömegeknek példát mutatván, az egyszemélyes gyors-reagálású marketinghadtest
újra aktivizálta magát, ismét nagy dolgok születésénél bábáskodik.
Fotósunk napi portyázása közben kapta lencsevégre a Machinátort, amint épp szeretett példaképünk,
Dolly Parton "Lick My Pussy" címet viselő gigaturnéjára toboroz hallgatóságot, valahol
San Francisco utcáin. Láthatjátok, emberünk a legnagyobb váteszek átszellemültségével dolgozik ezúttal is,
szemeiben egy Kapisztrán János szent rajongásával. Nem is kell neki előre felmatricázott gyári széldzseki. Ugyan!
Egyszerű csuháján így is virít hitvallása. No persze, korunk keresztes vitéze korunk rögzítéstechnikáját
hívja segítségül az ige fixálásához: hátához az üzenet CELLUX-szal (falun: TIXO) ízesül.
Ez a megkapó eszköztelenség, ez a szent alázat az, amely hitelesíti eme tisztes őszes halánték
világmegmentő igyekezetét, hát adj egy percet neki az életedből!
És meglásd, barnás melegét ontva árad majd szét a szarfény - Shine a Light.
Savazz rá! (Photo: Priest)
Néha biza' nagy a homály a fejekben. (Photo: Priest)
Vállán a világ minden gondja, hátán pici CELLUX, rögzítve TIXO-val. (Photo: Priest)
|
2010.02.19
|
A hónap zeneműve: Száll a gép...
A Tirke mindig számon tartotta a magyar és egyetemes művelődéstörténet ászait,
s persze különösen büszke a rocktörténelem ikonjaira. Nem véletlenül énekeltük,
illetve rape-ltük meg korábban a Királyt, majd kicsivel később a nála sokkalta jelentőségteljesebb orbitális sztárt,
Csirke bácsit.
A Szent Gellért-díjas Csirke bácsi egyike korunk legmeghatározóbb tanáregyéniségeinek,
akiről túlzás nélkül állítható, hogy számára a katedra színpad és a színpad katedra.
A kiváló pedagógus tanácsai, mindig a jó időben és a jó helyen elhangzott bátorító
szavai nélkül a Tirke sem lett volna képes végigcsinálni az elmúlt húsz kőkemény esztendőt.
Hogy egy lírai, kissé retrospektív dalt e csodálatos ember, barát, testvér és vezér méltatásának szenteltünk,
nos, ez a minimum. A Száll a gép… ezért méltán tekinthető az évről-évre növekvő számú
Remig-tanítványok földrészeket, kultúrákat átívelő himnuszának.
Sokan tettek már sikertelen próbát azirányban, hogy kritizálják a kiváló nótát, mondván:
a versszakok és a refrén szövegének épp annyi köze van egymáshoz, mint Remig atya egymást
követő mellékmondatainak egyetlen nagyívű cicerói körmondatában. A felszínen kapirgáló gibicek számára üzenjük,
hogy a "gép" kozmikus metafora, amely az életünk kék egén töretlen ívben átsuhanó,
fodros-bodros verbális kondenzcsíkot húzó Kakaó bácsit jeleníti meg, kvázimintegy.
Ha hiszitek, ha nem, tökmindegy, mert egy a tábor, egy a zászló, egy a jelszó: "Csirke bácsi, te vagy az isten!"
|
2010.01.26
|
A hónap zeneműve: Beast of Burden
Férfitársaink, Lez!
Feltételezzük, hogy mindannyian éreztétek már a dominakorbács szíját végighasítani
hátatokon anustól a tarkóig, mélyen bevágni a bőrtangát seggetekbe, vagy a kínt,
mikor a cipzáras műbőrsityak odacsípi bajszotokat, majd az arcotokra pállik. Ha nem,
akkor viszont kellett, hogy lyuggassa kurvacsizma tűsarka mellkasotok. Persze,
van ennél is rosszabb, mondjuk, ha a nőstény egyetlen lendülettel leszívja a bankkártyátok.
És akkor még nem is túráztál 3 és fél órát a plázában.
Nemünk közös kozmikus tapasztalása a biztosíték,
hogy értékelni fogjátok az elnyomott hímek himnuszát. A Tirke legénységét például
annyira megérintette a dal, hogy el is készítette magyar parafrázisát némi Közel-keleti felhanggal.
Utóbbi természetesen testvérünk, az arab szolgaság eltörléséért küzdő
Dr. Firász Zoltán Szultán Monszur El-Suhajda hatására vegyült a remek kis blues-rockba.
De azért egyet se aggódjatok, ettől még nem lett hallgathatatlan világzene a nótából.
A dal történetéhez hozzátartozik, hogy a Tirke a '90-es években elég sokat játszotta a Burdent,
majd az az akkoriban angolul csak ugató Kakaó bácsi folyamatos nyelvújító tevékenysége miatt lekerült műsorról.
A nagy nyelvész az angolszász és finnugor nyelveket összebékíteni igyekezvén rendszerint
az örökérvényű "Áj nevör bí jor Biztos Börtön" sorral indította az opust. Mindez még csak-csak elment volna,
de ezirányú életművére felrakván a koronát váratlanul a "Let's go home, and eat the curtain" szövegvariációval
lepte meg zenészkollégáit a TÁK-ban. Priest ezt meghallván meg volt győződve, hogy káprázik a füle,
de azért félve oldalra pillantott a mindig biztos pontnak számító Anger Rácpontyra.
Azonban ekkor már Rácponty (Pontyfex) sem volt az a kőszikla,
amelyre egy komolyabb egyházat építeni lehetett volna, s amiért a zenekar tartotta:
térdre esve rázkódott a röhögéstől.
A mindig örökös belső bizonytalanságban élő érzékeny művész,
Csirquita, ezt nyilván rossz néven, anál is inkább, mert a Tirkében a banda kohézióját alapvetően
meghatározó íratlan szabály volt elejétől fogva, hogy nagy nyilvánosság előtt, koncerten csak
Gyenest röhögjük ki.
Így hát, a csapategység megőrzése indokolta, hogy a rossz emlékű
Biztos Börtönt negligáljuk a továbbiakban. Sebaj, ez már régen volt, ma új szelek fújnak a
rákkenroll iszonyatos kloákájából.
Hallgassátok hát a tiszai hajóvontatók dalát!
Beast of Burden - Bús magyar férfisors
|
2010.01.25.
|
Január 29. - Újfent vidéken a Tirke
Porlódnak népe, nemzetem büszkesége!
Most, hogy Pest letudva, a cöveket ismét a Szarfény Városának májába döfjük.
A kozmikus disznóölés helyszíne természetesen ezúttal is a JAZZ Kocsma,
srévizavé szemben a házzal, ahol Gyenes Gábor először
képzelte Keith Richardsnak magát,
kétségbeesésbe taszítva ezzel mit sem sejtő szülőanyját (Szeged, Kálmány L. utca, 1984.).
Erre az eseményre emlékezve ritkán játszott csemegékkel rukkolunk elő majd a
Gördülő Kövek életművéből. Ritkaságokkal, mint a fehér varjú. OK., nyilván tudjuk,
hogy az holló, de mi jobban vonzódunk bizonyos monokróm varjakhoz, ki tudja mér?
|
|
War, child - január 12.
Budapest ostromának, bevételének és meggyalázásának képei. Csak erős idegzetűeknek!
Csirke bácsi a csillagösvényen.
Bakák a frontvonalban.
Ártatlan civil áldozatok.
|
2010.01.02.
|
Január 12. - Ruby Tuesday
Pesti srácok, rácok, olájok, és persze buxák, meg nem pestisesek is!
Az elégedetlen és magát kisemmizve érző fővárosi tömeg nyomásának ellenállni nem tudván,
a Tirke Honolulu legénységének jobbik része január 12-én (rubintos keddi napon) felkerekedik,
hogy elhagyja Pol Pot megyét egy újévi pesti hangverseny kedvéért. A frusztrált Budapest mentális egészségéért
aggódva a Zappa Café (volt Tilos az Á) teszi meg azt a szívességet, hogy helyet ad a rendhagyó csoportterápiának,
valamint az utána következő, illetve közben megejtett tömeges maszturbációnak. Ezzel egyszersmind
kárpótoljuk azokat a poorul járt rajongóinkat, akik Közép-Európa országaiból a legutóbbi,
sajnálatosan elmaradt Tirke koncertre feleslegesen Szegedre jöttek dacolva a tartóselemekkel.
Itt hívjuk fel szíves figyelmeteket, hogy úgy készüljetek, epiláljatok és fürgyetek, hogy a koncert
végeztével Gyenes "Dirty Cinema" Gábor testvérünk Rottenbiller utca lakásán singer-partyt tart
"The Swinger is Not the Song" címmel.
Nem hisszük, hogy bárki megengedhetné magának a luxust, amit a jeles eseményeken való részt nem vétel jelent.
|
2009.12.16.
|
"Anus dei" tour '09. - Dóm tér, dec. 19. (szombat)
Testvérek!
A drága jó Rampainak hála egy év elteltével ismét visszatérünk a szent falak alá
és lenyomjuk a torkotokon lassan-lassan már hagyományos karácsonyi kis koncertünket.
Hol máshol, mint Szeged felettébb giccses szimbólumának tövében: a Dóm téren, azon belül is a Bálaszínházban,
pont a jászol mellett. Senki ne ijedjen meg a szakrális helyszín hallatán, téríteni nem fogunk, mondhatni,
a koncert térítésmentes lesz. Ez persze kétszeresen is igaz, hiszen beugró sem lesz, meg a Tirke sem kap szart se
gázsi gyanánt.
A koncert este 21 órakor kezdődik, pont akkor, amikor a hőmérő higanyszála -10 fok alá süllyed.
Kesztyűt, sapkát, meleg alsót hozzatok, vagy bombázzatok be iszonyatosan a tablettás forraltborból!
|
2009.11.28.
|
Plakátvagány
Állandó zaklatásaitokat megunva régi adósságunkat törlesztjük,
midőn az ARTWORK szekcióban közzétesszük a Honolulu legendás plakátjainak javát.
A szakma legnagyobbja, a muraköziket megszégyenítő méretes szerszámáról ismert
Lópici Gáspár is elégedetten csettintett volna - hirtelen meghúzva a lóbőrt -,
ha abban a szerencsében részeltetik, hogy ilyen magas művészi értéket képviselő Tirke plakátokkal dolgozhat.
Komolyra fordítva a szót.
Elnézésetek kell kérjük a majd éves késlekedésért, hiszen már 2009. elején beharangoztuk az onlájn tárlatot.
Sajnos, a szervezés elhúzódott, mivel a múzeumok nehezen adták ki Priest hihetetlen értékű alkotásait.
Pedig megpróbálkoztunk azzal is, hogy egyetlen Priest plakátért cserébe felkínáljuk Sárkány Feri tíz-tizenöt festményét, de gúnyos kacaj kíséretében hajtottak el a faszba. Maradt hát az idegölő tárgyalások sorozata, amelyet a tárlat kúrátora Herr Harald Müller folytatott le, hiszen egy 8-9 órás egyeztetés lefolytatásához egyedül neki van verbális állóképessége.
Végül köszönetünket nyilvánítjuk mindazoknak, akik aktív szerepet vállaltak a tárlat létrejöttében.
Onlájn megnyitóünnepség gyanánt most mindenki menjen le szépen a Kerek-Perecbe száraz pogácsáért,
majd a sarki kocsmába tablettás vörösborért, s ezt pontban ma délután 16-órakor fogyassza el társával a
magasművészetről csevegve és a plakátokat a művész háta mögött gyalázva.
|
|
A hét zeneműve: Hol vagy?
Hogy ne álljatok teljesen tudatlanul a jövő pénteki PRIVATE GOLD-on,
újabb Tirke gyöngyszemet szellőztetünk meg.
A holvagymiccsinálsz anno Polyák Mojo Kapszula kedvence volt, mert sikerül elérnie,
hogy az eredetileg kőrock nótába giggányos betétek kerüljenek - majd mindenkit jól megherézett a TÁK folyosóján.
Sic transit gloria mundi.
A nóta születésének érdekessége, hogy a szóló utáni átmenetet Priest Higany Gyula barátunkkal
vállvetve követte el valamikor '95 táján.
Szóljon neki is e dal!
Azok a '90-es évek.
Az akkor még szöszi Priest Kakaóval épp a Hol vagyot nyomja (vagy mást).
|
|
Szolgálati kőkemény
Ahogy mondani szokás: van egy jó és egy rossz hírünk. Lássuk az egyiket!
Gyenes Gábor barátunk onlájn virtuális szóvivője útján juttatta el szerkesztőségünkbe az alábbi üzenetet.
(Virtuális szóvivő alatt természetesen Gáborunk kedvenc, beszéd-dekóderrel szerelt luxus-guminőjét kell érteni.)
Hogy az üzenet autentikus volta ne sérüljön, a hejesírási hibákat nem javítottuk.
Íme Anyeginunk levele az Ő Tatjánáihoz:
"Tisztelt Zenekar, koncertszervezők.
Ezúton értesítem önöket, hogy Gyenes Highwire Dirty Cinema Ford
Fairlane Escort Gábor,részvényes,daltulajdonos, vezetőségi tag,
a december 4. én esedékes fellépésen sajnos nem jelenik meg, mert a
Prima Primissima díjátadáson kell részt vennie a Müpában, és
képviselnie a saját és zenekara érdekeit, hiszen nomimált a Magyar
Zeneművészet, illetve a Magyar Sajtó kategoriákban is.
Ezuttal kéri a zenekart hogy az általa elvárt színvonalon
dolgozzanak, helyettesíteni ne is próbálják meg, hiszen az úgyis
lehetetlen- de az évek során átnyujtott iránymutatásait szellemiségét
probálják átültetni zenéjükbe.
Legközelebbi fellépésére dec.19.én kerül sor szegeden."
Halkan jegyezzük meg, hogy aki nem tud Gyenire 19-ig várni,
az magához nyúlhat, vagy rajonghat érte a december 3-i sHIT GYÜLEKEZETE koncerten a Dóm téren.
Másik hírünk. A www.kuracinfo.hu értesülése szerint Gyenge apóval ellentétben Brijani Kurac,
azaz a nagy Q-Roy viszont ott lesz a december 04-i PRIVATE GOLD turnén a Jazz Kocsmában.
Ezek után mindenki döntse el, hogy mi a jó és a rossz ebben az értékeit vesztett magyar rögvalóságban.
|
2009.11.23.
|
A hónap zeneműve: Néma lány
Van fej kies kis hazánkban, amely nem kapódik fel az örökbecsű kezdősorokra: "kezzembe vettem egy cigány faszát…"?
Van szű, mely nem szorul össze a kisebbséget, a némákat, a lányokat virtuális keblére szorító művész érzékenységét
megtapasztalva? Van nő, kinek bugyijából, nem csavarható a lé ez érces férfihang hallatán?
A hendikepesek himnuszát hallhatjátok, Csirke bácsi korai remekét,
amelyben kendőzetlen őszinteséggel üvölti világgá: neki biza' egy néma lány a vágya.
Ami - valljuk be - nem is csoda, hiszen Kakaó bá't két idősebb nővérrel áldotta meg a Teremtő,
így legkisebb királyfiként volt módja megtapasztalni mi az, hogy nőuralom.
A klasszikus felvétel zenei alapjai a petőfitelepi Tholompo Sound stúdióban (a szentély) készültek
Jakucs Kobold irányításával, valamint Peremes (/ms) István későbbi mórahalmi szóépítész aktív közreműködésével.
Ő a zenészek szórakoztatására - mintegy feszültségoldásul - többször is megbaszatta magát a 220-szal.
A nótában hallhatjuk Polyák Zoltán Kapszula fergeteges billentyűjátékát és
Fonó különleges, bugyihúzogató basszusmeneteit is. Ritmusgitáron Gyenge apó,
szólógitáron pedig Kotu atya kíséri - mit kíséri, űzi, hajtja az ellenállhatatlan Chirquitát.
|
2009.11.20.
|
PRIVATE GOLD TOUR '09
Félvérek, féltestvérek, testvérek és egyszerűen csak testek!
Ha a zenekar pályáját figyelemmel kísértétek, megállapíthattátok,
hogy a banda mostanában (is) megtett mindent imádott közönsége kiszolgálásáért.
A legénység új számok tucatjait dobta be koncertjein, legyen az a Stones, a Black Crowes,
vagy bármilyen más előadó által jegyzett opus.
Most tehát,
akár hátra is dőlhetnénk karosszékeinkben és olthatnánk klasszikus zene iránti szomjunkat egy kis éji marokcsellózással.
Igen is, meg nem is.
Érzésünk szerint ugyanis, eljött az idő, hogy végre magunkhoz nyúljunk.
Noha Szikla apánk, a nagy magyar négör, ezerszer megmondta: ne jáccunk magánszámokat,
mi ezúttal mégis figyelmen kívül hagyjuk fiaihoz intézett intelmeit (intölmeit).
A következő Görbülő Cövek Klub (december 04. - péntek - 20 óra) így legalább annyira a magunk számairól fog szólni,
mint egyéb kedvenceink életművéről. Anál is inkább, mert számunkra nagyon kedvesek vagyunk.
Azok a privát dalok csendülnek majd fel, amelyek címét aranybetűkkel írták fel a Tirke történetének lapjaira.
Sajátos koncertünk prezentálásával egyben meg is kezdjük a felkészülést a 2010-es évre,
amelyet a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma hivatalosan is a jövőre 20 éves fennállását ünneplő
Tirke Honolulu évévé nyilvánított.
Mivel a 20 kőkemény év alig a fele közismert példaképeink 40 egynéhány éves regnálásának,
másrészt mert a magyar, mindenki által tudottan, sokkal nehezebb nyelv az angolnál,
csak felerészben vállaljuk finnugor privát nótáinkkal megtölteni a treklisztet.
Hogy melyik felét melyikkel, az hétpöcsös titok. Majd meglátjátok a helyszínen.
|
2009.10.27.
|
A hónap zeneműve: Kotu atya dala
Hűséges rajongóink hosszú hónapok óta masszívan hiányolják remek rovatunkat.
Igazuk van, nem lebecsülendő restanciákat halmoztunk fel az utóbbi időszakban.
Tudjátok ezt be annak, hogy nagyon nehéz visszarázódni a websajtó szürke hétköznapjainak monotóniájába
a nyári hónapok laza kis uborkaszezonja után. Kitartó várakozástok azért meghozta a maga gyümölcsét,
egy igazán kivételes művel jelentkezünk ezúttal.
A nóta zenei kvalitásai mellett kőkemény emberi tanulságokat is hordoz.
Történt, hogy pár évvel a Rendszerváltásnak csúfolt össznépi pálfordulás után,
az akkor még csak földalatti mozgalomként működő Fi.Rá.Sz.-nak hirtelen rendkívül komoly kihívásokkal kellett szembenéznie.
(Elhihetitek, mélyen ülő disznószemekkel ez eleve nem könnyű.)
Mint bizonyára emlékeztek, akkoriban egyszercsak mindenki rémkonzervatív, álszent, mitöbb vallásos lett,
mint Madonna az ismert ex-pornós. A hirtelen jobbraát és a klerikalizálódás brutális démona létében fenyegette a ratyivédő,
románbarát vérliberális szervezetet, így a Központi Bizottság határozatot hozott arról,
hogy megalakítja a FIrász Démonűző Elit SZolgálatát, s felveszi a harcot a simaszavú, kenetteljes ellenséggel.
Ehhez persze meg kellett találni a megfelelő személyt, aki otthonosan mozog úgy a kolostorok kongó kerengőin,
mint az inkvizíció véráztatta kínzókamráiban, vagy melegbárok fülledt bársonyboxai között bőrtangában.
A Szolgálat a feladatra - Új embert próbáló castingok sorozata után - végül Papot találta alkalmasnak. És a felemelő történet
tulajdonképpen itt veszi kezdetét, hiszen idővel hősünk "Kotu atya" fedőnéven a rocktörténelem egyik
legendás és természetesen pozitív szerepű besúgója lett, bár azért nem olyan híres, mint a nagy Dalos ügynök.
Kotu atya sikereinek titka elsősorban az volt, hogy 100%-ban azonosult besúgottaival, a végén már maga is hintette az igét.
Pedig az élet megnehezítette a dolgát rendesen, lévén érzékeny a szájszagra, gyóntatni sosem szeretett.
Kotu atya visszavonulásáig így is több tucatnyi misebortablettával seftelőt, búcsúcédulával boltolót,
Kiszin alatt áldozót, Jézus Krisna egylényegűségét tagadót buktatott meg félkezére való tekintet nélkül.
Nem is csoda, hogy ezt a kiváló kémet többször is égő csipkebokorral próbálták eltenni láb alól, mind-hiába.
Amitől féltek bekövetkezett: nyugdíjazása után megírta bestsellerré vált visszaemlékezéseit "Jelentések könyve" címen,
lerántva a torinói leplet az egész kuplerájról.
De sokoldalúsága nem csak prózai munkák alkotására predesztinálta a Mestert,
élményeit egy igazán lírai dalban is megörökítette, méghozzá egyes szám első személyében,
megható bizonyítékául annak, mennyire azonosult küldetésével.
A lélekbe maró, mégis derűs opus hallgatásakor még az sem kell, különösebben zavarjon benneteket,
hogy a nóta vezérmotívuma már szerepelt a Tirke oeuvre-jében Eurodisco címen,
hisz' a romlott töltött káposzta is felmelegítve a király.
Feleink! Kezdődjék a szertartás, hallgassátok Kotu atya dalá t!
Kotu atya bevetésen
|
2009.10.24.
|
Nemcsak az U-20-asoké...
Jóleső érzéssel töltötte el szűnket az U-20-as fociválogatott kiváló eredménye (amit persze, mi jóelőre tuttunk).
A szopó digók látványa majdnem olyan hatással volt ránk, mintha Horgos-Felsőt visszacsatolták volna az anyaországhoz.
El is döntöttük, hogy e sikert semmi mással nem ünnepelhetjük, mint azoknak az éveknek a felidézésével, amikor naív,
ámde lendületes U-20-asok voltunk magunk is. Ezt annál is könnyebben tehetjük,
mert mára megállíthatatlanul pörgő U-40-esek lettünk, s így az élet azért jóval könnyebb
(leszámítva az inkontinenciát, cialis-t, Parkinsont, a potencia-zavarokat és a kisebb prosztata-zűröket).
És hát mi más is lenne meghatározóbb fiatalságunkból, mint a táborozás?
Már csak azért is, mert azon kivételesen szerencsés utolsó generációk egyikébe tartozunk,
akiket még nem molesztáltak kéjenc hetvenéves cserkész-taták röhejes bricsessznaciban
egy-egy vallásos áhítatba dőlő dzsemborin. Viszont ment az állótábor, vándortábor, építőtábor, munkatábor,
béketábor, na és Csillebérc. Ezek nélkül nincs a Tirke sem, hiszen, hogyan is finghatta volna tele
Tömördön Csirke bá' és Pap sátrát a gyűlölt kis Gyenesgabika, aki ugyan más iskolába járt,
de a rajvezető Fr…nkné kivételezett rokona volt, így meg kellett Őt tűrni.
Az ilyen kényelmetlenségeket csak úgy lehetett elviselni, ha a tábortűznél elszálltunk a zene szárnyain,
oda Ő már akkor sem tudott követni. Esténként tehát előkerültek a hátizsákból a dobozgitárok és a
szétszedhető koncertzongorák, meg a fésűk szalvétával, oszt ment a Paff, meg a HIV, a nagy Fojó.
Csodálatos emlékek, felejthetetlen képek ezek. Mindenkit várunk hát féldugatlan múltidéző
történelemhamisításunkra a JAZZ Kocsmába, október 30-án (pénteken), sziggorúan 21 órai kezdettel.
Till The Next Time!
|
2009.09.20.
|
És helyreáll a rend a világban…
Édesek és mostohák!
Egy a TIHOTISZ-tól kiszivárgott titkos jelentés szerint - előbbi mozaikszó természetesen a Tirke Titkosszolgálatát takarja
- rajongóink egy részének igencsak csípte a szemét a fémreszelék legutóbbi úszóházi búcsúbulinkon.
Nem titkolva, hogy nem tartjuk helyénvalónak az arisztokratikus elzárkózást a fémipari munkásság tömegeitől,
azért respektáljuk észrevételeiteket. Már csak azért is, mert nem vagyunk sem alternatív rétegzenészek,
sem szokolaisándorok, hogy mindig és direkt a közönséggel szembe menjünk.
Örömmel közölhetjük hát mindenkivel, akit illet, hogy október 3-án a FÉSZEK II.-ben (magyarul: Tiszagyöngye),
már újra régi harcostársainkkal küzdünk vállvetve, a rákkenroll jegyzőktől sárba tiport zászlaját magasra tartva.
Vagyis, helyreáll a rend a világban, újra jönnek, jönnek és jönnek a báj bárói, azaz: maga a BEATLÖSZ zenekar. Is.
|
2009.09.16.
|
Vénasszonyok Sara Tour '09
Először is. Szeretnénk megkövetni mindazon kedves rajongóinkat,
akik esetleg vérig sértődtek azon, hogy múlt heti,
a Hipermarche zenekarral közös tetőkoncertünket nem hirdettük meg,
de ha így teszünk, a pörformansz álspontán jellege sérült volna.
Egyébként is abban reménykedtünk, hogy szokás szerint hamar lefújják az egészet
és Gyenest ismét bilincsben hurcolják el, mint anno a pápalátogatáson.
Ehelyett olcsó prostikat gépelő vállalkozók bíztattak alsógatyában, kihajolva a Tisza Szálló ablakából, hogy még, még…
Kárpótlásul ezennel meghívunk mindenkit last minute ringatózásunkra!
Az idei év utolsó szabadtéri buliját nyomja majd a TIRKE a Piros Úszóházon szeptember 18-án (pénteken).
Meglehet, ez a party lesz a végső, legalább is, ami a hajót illeti, hiszen szeretett tulajdonosai eladják a vizi kócerájt.
Társunk a Tiszán - stílusosan - az újra megállíthatatlanul hömpölygő örök fehérfolyás,
az EWERFLOW együttes lesz, no meg a mélyen tisztelt BRAINSTORM zenekar.
Utóbbi a TIRKE póttagjának, Bambee-nak formációja.
Fogazzátok szeretettel!
Az aktuális turnécím értelemszerűen még mindig a várost gúzsbakötő nyanyakommandó megbocsáthatatlan bűneire utál.
Basszák +!
|
2009.09.02.
|
STILL LIFE (in Szeged)
Hogy a nyanyakommandó szőnyegbombázása után mekkora a gáz az elnémított városban,
azt jól mutatja, hogy még a magát a politikumtól mindig tisztes távolságban tartó
MŰVÉSZ is kényszert érzett az állásfoglalásra. Természetesen, mindezt a maga eszközeivel tette:
remek fotómontázzsal rukkolt elő. Igen, remeket írtunk, noha Sárkányról van szó.
Műalkotása, bár egyszerű, de jelentésrétegekben gazdag, utal a Városra, melynek torkára fagyott a rákkenroll,
a csendéletre, mint a művészet örök témájára és persze a Stones zseniális koncertlemezére, a Still Life-ra.
Elég itt annyi, hogy a rettegett műítész Dr. Firász Zoltán El-Suhajda is elégedetten csettintett,
hirtelen mozdulattal rántva hátra, majd vissza az előbőrt. Pedig, ha valaki, ő király a fikázásban.
Nyilvánvaló, hogy az események hatása alól a Tirke sem vonhatja ki magát.
A Menedzsment legutóbbi igazgatótanácsi ülésén elhatározta tehát, hogy a legközelebbi
GÖRBÜLŐ CÖVEK Klubos fellépés dugatlan lesz a baszatlan nyanyakommandó áldozatainak emlékére.
A turné címéül, Sárkány iránti tiszteletből, a Still Life-ot választottuk, hiszen sosem plagizálunk,
ráadásul műalkotását ezúttal megtesszük turnéplakátnak is (cca. 15 éve nem történt ilyen).
Ha már a zenekar terveinél tartunk: idei klubkoncertjeinket tematizálni fogjuk,
így a novemberi GÖRBÜLŐ CÖVEK-ben a Honolulu saját slágereire fókuszálunk majd, nyilván a Stones számai mellett.
Figyeljétek hát a Tirke novemberi Private Gold '09 turnéjának plakátjait, nehogy lemaradjatok!
A.B.F.R.A.

Still Life. A MŰVÉSZ keresetlen 1xűségű alkotása.
|
2009.08.29.
|
A Tirke és a Fi.Rá.Sz. közös kiáltványa
Vigyázó Szemetek!
Már megint sötét nyanyafellegek gyülekeznek a rákkenroll tiszta kék egén.
Hiába hívtuk fel a figyelmet a veszélyre már jó előre "Fülébe forró ondót öntsetek!" c. korábbi cikkünkben,
úgy fest a szegedi gondolat csak legyűri a Szegedi Gondolát, a banyák telefont ragadtak.
Erre basszameg van pénzük, oszt állandóan a nyugdíjért sírnak! Mint állott levegőjű kis városunk,
Porlód sajtóorgánumában olvashattátok, az öregasszonyok ezúttal a Tirke nagy sikereinek színterét,
a SZIN-t pécézték ki maguknak. Már megint nem tudnak aludni, szegények. És nem azé, mer öregek. Ááá, nem.
Ki a fasz gondolta volna, hogy a mélynyomók hangja felhallatszik a Hotel Inkontinentál 13. emeletére is,
ahol ezek e vén keselyűk tanyáznak?
Persze, hogy névtelenül telefonálgatnak, az az ő bajuk is lehetne,
de a vén trottyok szavazataiért remegő politikusok respektálják az ezeréves, pókhálós genyókat.
Nem hagyhatjuk ezt szó nélkül! Mindenkit felhívunk ezért, hogy levelekkel, emilekkel, tiltakozásokkal,
anyázásokkal bombázza remek politikusainkat Szegeden és máshol az országban, ahol nagy a baj.
Elég volt a banyákból, tarlósokból, kocsmabezáró nyugdíjasbérencekből!
A www.szegedvaros.hu oldalon megtaláljátok a porlódi nyanyszerek áporodott,
dohos valagát nyaló választott nyárspolgárok elérhetőségeit. Árasszátok el őket emillel,
bármivel, hadd dolgozzanak az iktatóban a sameszek!
És eljön az ítéletnap.
|
2009.08.26.
|
MHM - Tárgyalás
Elérkezett hát a pillanat, hogy korábbi ígéretünkhöz híven folytassuk kis sorozatunkat a Tirke
"Másfélmillió hosszúlépés Magyarországon" turnéjáról. Annál is inkább, mert többen kritizálták szerkesztőségünket,
hogy túlságos betekintést engedve a banda civilszférájába, elbulvárosítja a honlapot.
Örüljenek hát a kákán is csomót kereső gecik, szakmázunk kicsit, színpadi képek jönnek!
Azt azért Szikkadttal (aka Szikla) megjegyezzük, hogy egy rocksztár számára nem létezik magánszféra,
ő akkor is rocksztár, ha lejön a színpadról és például kínkeserves székrekedéssel küszködik a retyón.
No, de tökmindegy, akciófotókat kaptok B.földvárról, egyben kedvcsinálónak is a holnapi SZIN-es Honolulu koncertre.
Senkit ne zavarjon, hogy a Woodstock Remember Stage-n leszünk, egyetlen hippihimnuszt sem jáccunk majd,
még Dr. Chadaide korai énjének emlékére sem.
Jöjjenek tehát a földvári buli képei!
A sztoryt ott hagytuk abba, hogy a súlyos földrajztanár nem érkezett még
meg különítményével (az ingatlanügynökkel és a hangszerbótossal).
Nyugi, Hollywoodban nem kell izgulni, öt perccel kezdés előtt megérkeztek.
Frontvonal
A rákkenroll ikrek és Uncle Chocolate
A földrajztanár szerint a világ. Most a jó oldalát mutatja.
Már értitek a mondást? - "a dobos a zenész legjobb barátja".
Áááááááááááá... Ja, spritzen!!! Bite!!! Bite!!!
Doktorok. Zsebük borítéktól dagad.
(A jobb oldali kép alcíme: "Dús hajába tép a szél...")
"A" Sándor.
Fotók: Vámos Tata
|
2009.08.16.
|
FÉNY ÉS ÁRNYÉK HONOLULUBAN (Tirke csodálatos élete)
Béketábor a Tiszán
(2009. 08. 09. - 2009. 08. 12.,
Cape Jew, near Allsaints)
A Tirke "magánéletét" taglaló korábbi írásunk sikerén felbuzdulva, folytatjuk a civil Honolulut bemutató sorozatunkat.
(Bár jól tudjuk, hogy a gigasztároknak igazából nincs magánéletük, csak magángépük.)
Éshátpersze mi más is lehetne szösszenetünk témája így augusztusban, mint a nyaralás?
Igaz, Claudia épp új csöcsökre hajt, Csonka Bandi pedig talán már be is foltoztatta a picsáját megint,
de azért a nagy többség valami középpuccos karibi nyaralóhelyen,
vagy a horvát tengerparton kortyolgatja koktélját a tűző napon, aztán meg tahóskodik hajnalig a bárban,
jó magyar módi szerint.
Nem úgy a Tirke ászai! Az igazi kuruc nem hizlalja forintjaival getzi külföldi vendéglátós buxáját,
válságban, vagy azon kívül szép hazánk kies tájait választja, sőt, ha lehet, szeretett Pol Pot megyéjét sem hagyja el.
Gabriel "Dirty Cinema, Trueman" Gyenes és Pap "csak" Ádám szűkebb udvartartásával tehát a Tisza-parton,
a Mindszent feletti Zsidófok egyik meghitt homokpadján vert tábort, majd faszt.
Bütyök és Tutajos (gyengébbek kedvéért: Ron & Keith)
Az utolsó nomádok, Priest és Gab "Trueman" in-Gyenes
Hamar kiderült, hogy a táborvezető felelősségteljes posztjára csak egy ember pályázhat eséllyel: Gyenge apó, a vadon fia.
Noha nem tudtuk kideríteni, hogy miután csecsemőkorában kis vesszőkosárban kitették a vízre,
milyen állat nevelte fel és szoptatta, de rátermettsége enélkül is egyértelmű volt, hiszen egész egyszerűen: mindenhez ért.
(Idekapcsolódik e havi játékunk kérdése is: vajh, milyen állat szoptatta a kis Gyenge apót, a vadon fiát?
Válaszaitokat a fórumon várjuk.)
Higgyjétek el, tekintélyt parancsoló volt, ahogy reggel (12.30),
ébredés után előjött sátrából, beretvaéles filézőkésével kapargatva szeme sarkából a csipát.
A révcsárdában feljegyzett régi legenda szerint Gyenge apó egyenesen Mindszent válasza Texasnak Chuck Norrisra.
Nos, akárhogyis van, tény, ami tény: Táborvezetőnk egyesíti magában Maugli, Rambo IV., Matula bácsi és Derszu Uzala összes jó tulajdonságát,
ráadásul mintegy szintetizálva is azokat.
Elég legyen itt annyi, hogy puszta nézésével elkerget esőfelhőt, konkurens rabsicot, vízirendőrt,
és ami mindenkit meglepett: utolsó nap búcsúzóul megállította az időt.
De a Vadon Fia nemcsak eféle l'art pour l'art trükkökre képes, mindig kiáll Ő a nemes eszmék, a jó ügy mellett is,
így elkötelezett aktivistája a "Mentsük meg a tiszai fehérbálnát a kipusztulástól !" mozgalomnak.
Persze, ez nem is csoda, eme kihalófélben lévő fantasztikus cetféle rejtett, beavatatlanok számára észlelhetetlen
élőhelyeit jóformán csak Gyenge apó ismeri, és meg is mutatta kis csapatunknak készséggel.
Hogy kisded táborozásunk örökké emlékezetes marad, abban valóban elévülhetetlen érdemeket szerzett a Vadon Fia.
Olyan dolgokat tanultunk tőle életről, természetről, a minket körülvevő világról, amelyek a sírig kísérnek majd.
Csak egy adalék. Mi, balgák, komolyan hittük, hogy a horgászat a halfogásról szól, de legalábbis ürügyként ez szolgál.
Gyenge apó bizonyította be, hogy a halnak, mint olyannak, még nyomelemeiben sincs semmi köze a pecához, sőt.
A lényeg a szerelés, pakolás, a cipekedés, baszódás horgokkal, zsinórokkal és persze a szellemi kihívás izgalma:
a lehető legkoherensebb, legfrappánsabb kifogás kidolgozása a - természetesen csak látszólagos - sikertelenség magyarázatára.
Irodalmi tevékenység ez tehát, ha hordozója verbális közeg is.
Gyenge apó, a Vadon Fia...
...és hű csatlósa shitvalló Priest
No meg a mitikus tiszai fehér bálna (egyes kutatók /K. J./ szerint a lochness-i szörny mutációja)
Ahogy azt már az ősember is megtapasztalta a természeti lét mindig szolgál meglepetésekkel,
nem oly kiszámíthatóan egysíkú, mint urbanizált világunk.
Így történt, hogy kis csapatunk lehajózott megtekinteni
Priest gyermekkori vadkempingezésének helyszínét az ányási homokpadot. Kikötés után a Gyenge apó és
Priest alkotta elővéd elindult felfedezni a lakatlannak vélt tájat, pontosan úgy, ahogy azt a Cook kapitányról és
Kolumbuszról készült filmekben láthattátok. Miután a vízbe hugyoztak, kísérteties pontossággal ismétlődtek
meg a párszáz évvel korábbi események, azzal az apró különbséggel, hogy az erdő fái közül nem őslakos indiánok,
pápuák, vagy zombik szivárogtak elő, hanem szottyadtfaszú, pocakos vezérük társaságában az ányási nudista kolónia tagjai
vagy húszan. A harcias erdőlakók azonnal verbális karatéba bocsátkoztak elővédünkkel és rögtön fürdőgatyáik megszerzésére
törekedtek. Súlyosbította a helyzetet, hogy Priest már a küzdelem kezdetén kidőlt egy a Szottyadtfaszú mögött feltűnő
hatvanéves, tarsolycsöcsű amazon látványától. Persze, volt ott később uborkacsöcsből már annyi, hogy simán fel lehetett
volna szerelni egy ötszáz fős BTK-s bulit szimatszatyrokkal. Ha a gyenge idegzetű Priest ki is dőlt,
a Vadon Fia nem adta fel és - verbalice - olyat bevitt a Szottyadfasznak, hogy az azonnal megfeküdt.
Gyenge apó ugyanis, a településrendezés terén megszerzett, vagyis inkább veleszületett ismereteit kamatoztatva
kőkeményen megérvelte a falkavezért, tudatva vele, hogy: "az ártér állami tulajdon, a part menti 10 méteres sáv meg
különösen, így amíg nem mutat fel egy bérleti szerződést, addig húzzon a vérbe. De másnap egyébként is eljár az
Önkormányzatnál, ahol mindenki span."
Ezek után Szottyadtpéló és vert serege - mást nem tehetvén - lehorgasztott nemi szervekkel,
tisztes távolból követte a győztes hadvezért békésen horgonyzó vezérhajójáig.
Ennyi élmény után nincs mit csodálkozni, hogy fájó volt a búcsú Zsidófoktól, még akkor is,
ha a hős Vezér - érezvén letörtségünket - hazafelé csónakázva még megenyhítette fájdalmunk és mutatott végre halat,
két dévérkeszeg személyében, amelyek felpüffedve úsztak Szeged felé a víz színén.
A Vadon Fia átugrik a túlpartra cigiért (fasza Photoshop-pal kicsinyítve).
Lásd még, Tirke: "Lazán léptek át egyik partról a másikra"
Eduardo Rózsa-Gyuri
|
2009.08.06.
|
0. nap a Szegedi gondolán
A notórius későnérkezőknek jó lesz vigyázni, a rutinosabbak már
elfoglalták helyüket a Szegedi Gondolán. Ez nem is véletlen,
hiszen olyan nagy sztárok fellépése várható mint a TIMUR LENK, BEATLÖSZ és persze a TIRKE.
Mindenkinek javasoljuk, hogy elővételben vegye meg jegyét, nehogy lemaradjon.
Aki meg nem akar fizetni azt Cs. J. majd beszállítja beszédes nevű kis lélekvesztőjén.
|
2009.08.02.
|
Szegedi gondola - 08.07.
Nem állítjuk, hogy a Tirke értelmiségi zenekar - ezt már csak Gyenes miatt se tehetnénk -,
azt azonban nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy tagjai gondolkodó, politikailag érett,
rendkívül nyitott és a társadalom problémái iránt fogékony fószerek, akik mindig rajta tartották mutatóujjukat a kor ütőerén,
klitoriszán. A fárasztó próbák utáni meghitt és mindig kulturált borozások tartalmas, egymás egyéniségét kizárólag építő,
sosem bántó politikai eszmecseréi, vitái érlelték meg az elhatározást,
hogy ennek a zenekaron belüli értékes, állandó társadalmi-politikai polémiának kvázi "félhivatalos" jelleget adjunk.
Eldöntöttük tehát a minap, hogy megalapítjuk a Tirke Politikai Önkiző Körét a PÖK-öt.
A PÖK természetesen a F.I.Rá.Sz. tagszervezete, s mint ilyen a félkatonai-félcivil,
félcivilizálatlan F.I.Rá.Sz. politikai szárnyának is tekinthető.
Mindjárt az alakuló ülésen két igen érdekfeszítő előadást hallgathattunk egy-egy PÖK-ös tolmácsolásában.
Először a "Reverenda alatt bőrtanga, avagy a pap és a forró leventék",
"Páter Zadravecz nemi élete a legújabb források kritikai vizsgálatának tükrében" alcímű referátumot élvezhettük,
majd az "Angus Dei", " Keresztény misztika és istenkeresés az AC/DC művészetében" alcíműt.
Az előadások után, immár szellemileg felfrissülve kötetlen beszélgetés vette kezdetét,
ahol a tagság egy része felvetette, hogy ha más nem is, legalább a Tirke dobja oda testét és művészetét
a fojtogató álszent és konzervatív, vagy ami még rosszabb, szélsőjobb áradat útjába. Igen ám - mondták mások -,
de ez szabadságharcos társak nélkül aligha megy. A megmaradt pár trottyos 56-os lágyagyú számításba sem jöhet,
persze. Kézenfekvő volt ezek után, hogy hozzánk hasonló szabad,
de legalább is szabados gondolkodású rákkenroll-különítményt kell keresnünk a harchoz.
Ha támad Turán, jöjjön a Timur! A PÖK-ösök egyhangúlag szavazták meg a felvetést és máris megindultak a tárgyalások a
T.H. Inc. és a Timur Lenk M.G. menedzsmentje között. Nem volt könnyű,
de amikor az ötödik TECSO-szatyornyi keletnémet márkát is az arcukba basztuk, hogy nesztek, vazze! - megköttetett a megállapodás.
Hölgyeim s Uraim!
Tehát valódi, hamisítatlan szögedi rákkenroll-szellemiséget képviselő óriásokkal a TIMUR LENK-kel és a Tirkével a
fedélzetén augusztus 7-én kiköt a Felső-Tiszaparton a Szegedi Gondola. A koncertek előtt Dr. Firász Z. Suhajda, ismert
szélsőbaloldali aktivista, a Magyarországi Szír Kisebbségi Önkormányzat (Maszír) és a F.I.Rá.Sz. elnöke mond köszöntőt
és szavalja el "Egy szegedi gondolat bánt engemet…" c. költeményét (nyílt hangolású hárfán kísér:…, de ezt úgyis tudjátok).
Mindezek mellett, műholdas kapcsolás segítségével, üdvözli az egybegyűlteket Teresa Orlowski (Teréz anya),
a F.I.Rá.Sz. nőtagozatának vezetője is.
Kérjük, hogy az alkalomhoz illően öltözzetek!
|
2009.07.28.
|
Képes krónikus
Kibaszott egy kemény dolog ez a hosszú forró nyár, a melegben minden lelassul és alapjáraton mocorog.
Persze, a Tirke körül azért most sincs uborkaszezon.
De ki a fasznak van kedve ilyenkor a forróságot lehelő számítógép előtt megrohadni és honlapot frissíteni?
Hogy mégis megtesszük annak egyetlen oka, hogy a Tirke fórumozói hajba kaptak Gyenesen:
"ki szerint a legszebb, ki szerint csak szép?" Egyáltalán nem szeretnénk,
ha rajongóink ilyen nüanszok miatt kitolnák egymás szemét, vagy használt szárnyasbetéteket facsarnának a másik arcába.
Úgy döntöttünk ezért, hogy újabb képeket dobunk fel a honlapra, ezzel mintegy csillapítva a kánikulától bomlott tudatú,
snájdig gitárhősünkre igen veszélyes, kis Mark Chapman-ek sztáréhségét.
Annál is könnyebben megtehetjük ezt, mert nem rég tértünk vissza
"Másfélmillió Hosszúlépés Magyarországon" című turnénkról (a továbbiakban: MHM),
ahol olyan kiváló fotósunk akadt, mint a mezőberlini sztároperatőr: Vámos Tata.
Az általa készített kiváló minőségű képanyag mennyisége oly számottevő, hogy három részletben adjuk közre.
A Képes Krónika tagolásánál azt az általános iskolában jól belénk vert tételt hasznosítjuk,
miszerint a jó fogalmazás alapja (már-már szükséges és elégséges feltétele)
a bevezetés, tárgyalás és befejezés hármas egysége.
Lássuk hát a trilógiát Tatánk szemüvegén keresztül!
|
|
MHM - Bevezetés
Néhányunk számára akkor tudatosult, hogy a jövő elkezdődött,
amikor Gyenge kiadta, az ukázt: "még nem indulunk a Balatonra, előbb irány a Nyugati,
halálfejes kendőt venni! Keith is ott szerzi be."
Információiban csak kicsit kételkedtünk, amikor utánozhatatlan lazasággal bevágódott a Nyugati-aluljáró
leggagyibb metál-butikjába (csiklószorítók űbergáz alumínium szögecsutánzatokkal, elárusítócsaj
fémreszelékbe mártott arccal, stb.) és 2000 HUF-ot adott egy arcpirítóan szar minőségű felmosórongyért.
Ezt már csak tetézte Kakaó bácsi 50 fokos (celsius) pálinkája, amit a kocsiban kínálgatott,
miközben folyamatosan a Black Crowes-ről esztétizált, egyetlen lapot sem osztva senkinek,
le egészen a Balatonig. Csak a köröshegyi völgyhídnál juthattunk lélegzethez,
ekkor a remek műtárgyat meglátva szokásos "csodálatos ország" üvöltésében tört ki és az első faluban megálljt parancsolt,
észlelve egy fakocsmát (később kiderült, hogy fagyizó, szesz nélkül).
És ott ráébredtünk, hogy semmiség volt néhány milliárd azért a viaduktért. Kakaó bá' boldogsága megérte.
A megérkezés örömébe azért némi üröm is vegyült: csak a Tirke előörsei és derékhada érték el a csatamezőt,
az utóvéd Kiss Tubi Feri földrajztanár (műwésznek hiszi magát) vezérletével még Pol-Pot megye határán rostokolt.
Mindegy, legalább nem köp le senkit. Ebben meg is nyugodtunk és kulturált borisszákhoz méltóan jó előre
ünnepelni kezdtük magunkat, vigyázva, hogy a szolid poharazgatás közben habtestünket is érje a napfény és a selymes
Balaton-víz.
Balatoni nyár.
Valódi borlovagok (balszélen: Vamos a la Playa)
Két fröccsöt, gecc!
Csiken súz.
Takák.
|
2009.07.19.
|
Esti kérdés
Sosem értettük, miért mondják a TIRKÉre, hogy imitátorok
és nincs bennük semmi eredeti?
Keith Richards - Balatonföldvár
|
2009.07.10.
|
Áftung, áftung, gyerekek! - 07. 11.
Notórius későnérkezős, otthonbebaszós rajongóinkat ezúton is értesíttyük,
hogy balatonföldvári pörformanszunk 19 óra 30 perckor kezdődik
a kiszivárogtatott előzetes program szerint, hogy utána még elég idő legyen
bevételt generálni a Mosodás Buzáré (köténye mindig tiszta) borstandján.
|
|
Próba - cseresznye
Herr Harald Müller hitgyülis testvérünk múlt heti képeivel szeretnénk eloszlatni azt a széltében
elterjedt hamis legendát, miszerint a Tirke nem próbál. Nos, most Ti is láthatjátok,
hogy ebből egy szó sem igaz, egyúttal bepillantást nyerhettek a Honolulu boszorkánykonyhájába.
A zenészek legbensőbb rezdüléseit is híven ábrázoló fotókat szemlélve szinte hallhatjátok, ahogy Gyenes "Pedagógus" Gábor
a zenekart végsőkig fárasztva (hiszen horgász) magyarázza: hogyan kell akárcsak egyetlen moll-akkord ismeretének híján is,
felépíteni egy zenei életművet. Nyilván sokan (kár)örömmel veszik a Pap-közelit, amin centikről tanulmányozható
gitárhősünk kuszált barkója és szakálla, végső bizonyítékaként - sokak által sokszor feltételezett - szemita mivoltának.
De a legmegdöbbentőbb mégis Csirke apó, aki egy volksbundista poncihter bőrét öltötte magára 1943-ból. Jelmeze
a Mórahalom felett terpeszkedő hatalmas ózonlyuk következménye, az ózonlyuk pedig annak, hogy drága
mórahalmi főépítész tetvérünk, Peremes Pista (Sityu) épp a strand mellett folytatja rendületlen emissziós tevékenységét.
Természetesen, Csirke apó fura fizimiskájával a F.I.Rá.Sz. felső vezetésébe kivánt beférkőzni (nem sikerült), mondván:
van ott már elég arab, zsidó, cigány meg buzi, jó, ha lesz egy árja is.
Az igazat, csakis a színtiszta igazat.
Álló sor (balról jobbra):
svábok, arabok, zsidrákok.
(Néppreferenciánk nyilván önkényes, Csiri arcbőrminősége bármelyik hollandnak is becsületére válna /Kuyt/)
|
2009.07.04.
|
Hommage á B. J. - 07. 11.
Hát ez a pillanat is eljött.
Végre nagy példaképünk Bródy Jancsi nyomdokaiba léphetünk, indul a
2009-es "Másfélmillió hosszúlépés Magyarországon" Tour, amelynek elsősutolsó állomása
Balatonföldvár, Borfalu.
Egyúttal megemlékezünk Csirke bácsi 2000. évi kiváló kezdeményezéséről,
aki úgy gondolta: "hatalmas faszság, hogy valaki elfut az ország
minden településére a Honfoglalás 1100. évfordulója alkalmából, ő inkább megiszik egy felest
Magyarország összes kocsmájában". És valljuk be: Kakaónak akkor is igaza volt.
Úgyhogy most tényleg nekiindulunk, hogy mi is magunkba vegyünk némi szőlőlevet és osszuk az igét ezen a remek rendezvényen.
Kissé nehezíti az előkészületeket, hogy a TIRKE geográfusai még nem tudták pontosan kiszámolni, hol van Szeged és Földvár
között a félút. Mert ott természetesen megállunk egy percre, hogy együtt nyomjuk a Szeméjigazolványt.
|
2009.06.26.
|
Csapataink harcban állnak...
A Tirke Honolulu vezérkarának remek stratégái Clausewitzet és Montecuccolit megszégyenítő
merész húzásra szánták el magukat.
Jól kiképzett elit hadosztályaikkal végrehajtják a hadműveletek egyik legkomplikáltabbját: a folyón való átkelést.
Az akcióra július 4-én este kerül sor, a támadás iránya a Casablanca Green a szegedi Partfürdőn.
Egyúttal statáriumot is hirdetünk: a távolmaradókra főbelövés vár,
de halmazati büntetésként előtte ki kell keféljék Chada hátszőrét.
|
2009.06.04.
|
RAPETA
Mivel a TIRKE HONOLULU tagsága 100%-ig gyermeke korának, természetesen mindahányuk legfontosabb vezérelve a maximális tolerancia.
Az esélyegyenlőség itt nem ombudsmanok cserepes szájából kipárolgó gyomorszagú lózung,
hanem valóságos tartalommal megtöltött mélységes mély meggyőződés.
Nem véletlenül van tele a zenekar arabokkal, cigányokkal, zsidókkal és mélymagyarokkal, no meg búzákkal
(a legszörnyűbbről, a dobosról nem is beszélve).
Ilyen mentális háttérrel nem csoda, hogy gondolunk azokra a nyápic elfajzottakra is,
akiknek ereiben határérték alatti eszkimóvér csergedezik és egy kis hőfokeséstől összeomolva otthonmaradtak
recskázni a legutóbbi - meteorológiai értelemben - kissé hűvösre sikeredett úszóházi partyról.
A kedvükért - is - újrázunk a PIROS ÚSZÓHÁZon június 19-én pénteken, régi harcostársainkkal a BEATLÖSZ
zenekarral kiegészülve (ők meglepő módon Beatles számokkal készülnek).
Persze, ki mondhat biztosat most, mikor még az időjárásunkat is kiszámíthatatlanná és szélsőségekre
hajlamossá tették azok a gecik. Lehet, hogy hó is lesz.
Biztos, ami biztos, korcsolyát hozzatok!
|
2009.06.02.
|
Navigare necesse est...
A régi latin bölcsességet nem feledve a TIRKE is hajóra szállt a hétvégén.
A Felső-Rakpart kalózainak társai ezúttal a félelmetes hírű Sardinellik voltak.
Hook kapitány szerepében Szikkadt alakított megrázót, üvöltését meghallotta minden parti szirén és kikötői prosti, az tuti.
(Igen, igen Ő, mármint Hook kapitány, volt az, aki a rossz kezével törölte ki a seggét.)
A brutális közelharc képeit Rampai jóvoltából tesszük közzé.
A fotók egyik-másikának a nézőpontjából azt gondolhatnátok, hogy a Rampai törpe, de nem így van,
a tömeg taposta bele a fedélzet deszkázatába, a hős azonban így is szorgalmasan kattintgatott.
Köszönjük.
Chada és Szalma Baszki here alól. (Photo: Rampai)
Csirke és Ádi tanácskozik, mitévők legyenek (Gyenes szólózott)? (Photo: Rampai)
...és a közönség. 1. Te is érzed, hogy remeg a térdem... 2. Megjött Csató, aki le....ható. (Photo: Rampai)
|
2009.05.28.
|
REJTVÉNY
A május 30-án szombaton a szegedi PIROS Úszóházon tartandó monstre koncertünkhöz kapcsolódó játékra invitálunk titeket.
A dolog baromi egyszerű. Pusztán azt kell kitalálnotok, ki van a képen?
Mivel állati rafkósan eltorzítottuk a grafikát, segítségül adunk nektek néhány tippet,
amelyek közül természetesen csak egy a helyes.
1. James Hetfield 2. Buga Jakab 3. Asterix 4. Póka Egon 5. Poros Szikla tupeló törzsfő 6. Siklósi bácsi a Tenkes kapitányából 7. St.Martin 60 évesen
8. Tiborc

|
|
Szabályos testek
Miután hosszú ideje okítunk már benneteket a térgeometria rejtelmeire, elérkezettnek látjuk az időt,
hogy bedobjunk mindannyiótokat a tudományág mélyvízébe. Szép dolog a szabályos mértani idom, remek látvány a tökéletes test,
de még szebb és izgalmasabb a testek transzformációja.
Továbbképzésünket tehát a testek áthatásának alapesetével kezdjük. A szabályos testek a geometriai áthatás révén eredeti,
szoliter mivoltuktól lényegileg különböző újabb kompozícióban olvadnak össze. Sokkal több ez, mint testek és idomok additív sorolása, ami létrejön, az nem csak a részek összessége, új minőség születésének lehettek tanúi. Hol van ehhez a látványhoz a Laokoon-csoport, mondjátok meg, testvérek!
Tudjuk, hogy az örökké kétkedők, a kákán is csomót keresők csak az összefonódást,
a művészeti és gazdasági elit szövevényes kapcsolatait látják a képen,
mindennapok aktualitásaitól elvakult szümtükkel, csak mert egy igazi müvvész és egy szebb napokat látott
léhűtő vonásait vélik felfedezni az alakokban. Hát ezek a kishitűek kapják be!
Akik viszont fogékonyak a természettudományok, a matematika, a szabályos testek és egyáltalán az Univerzum
absztrakt szépsége iránt, azok gyönyörködjenek az eléjük táruló nem mindennapi látványban!

|
2009.05.23.
|
Halló, itt Kúroj!
Q-Royunk hosszú idő után jelentkezett újra egy rövid, de annál velősebb emilben.
Mivel a levélke a balkáni szinyózsonglőr kvázi zenei hitvallásának is tekinthető, nem tehetjük meg,
hogy nem közöljük a TIRKE hivatalos orgánumában. Sokakat meg fog lepni,
hogy barátunkat micsoda mély érzelmek fűzik a muzsikáláshoz.
Jöjjön hát a Sárkányferi korábbi kérdésére adott arc poétika:
"Ja bazz! Volt már kínos, hogy azt sem tudtam milyen hangnemben vagyunk,
oszt valaki odabiccentett, hogy szólózzak. Tőlem lehet ilyet is csinálni,
csak jó előre szólok, hogy ezekben az esetekben a szóló c,d,a,g-ben lesz (kisebb valószínűséggel f-ben vagy e-ben),
oszt akkor lehet utánam jönni. Ezenkívül nem vállalok fekete billentyűket, mint fisz, gisz, cisz és barátai.
Amíg meg nem találom a Yamahámon a transpose gombot, tekintsetek úgy ezekre a hangnemekre, mint nemlétezőkre."
Kuracunk ágyban párnák közt.
|
2009.05.18.
|
Fülébe forró...
Vigyázó szemetek!
Bár legutóbb már felhívtuk a figyelmet a jobboldali visszarendeződés veszélyeire,
most sem vagyunk restek figyelmeztetni mindenkit, hogy vigyázó szemetek Szegedre vessétek!
Múltkori halkszavú dugatlan fellépésünk jól jelezte a baj nagyságát: a fiatalság, a diákok városát,
az egyetemi ifjúság Szegedjét nyanyák uralják. Persze, hogy ők szavaznak, de akkor is.
A banyák megint betehetnek alvászavaros feljelentgetéseikkel,
így újra matinéműsort kell adnunk a JAZZ-ban nyóctól tízig. Megígérhetjük, hogy a "Paff, a büdös ártány" nem lesz ezúttal sem,
de a fenti időkorlátokat nem feszegethetjük, ha nem akarjuk komoly problémahalmaz
elé állítani remek Jazz Kocsmás mecénásainkat. Már csak azért sem, mert eme ifjúságbarát városban nem hemzsegnek a fellépőhelyek,
ami nem is csoda, hiszen rendes uszoda sincs, hiába van LEN-kupa győztes pólócsapat.
Alighanem a magyar életet megkeserítő múmiák uralmára gondolt korábban Ady is, a nagy magyar szellem, mikor kitalálta,
hogy, ha a nyanya nem tud elaludni, akkor: "fülébe forró ondót öntsetek".
Igen, igen a cenzor már akkor is résen volt és kisebb változtatásokat eszközölt,
de mi kihalljuk az örök magyar küzdelem szavát soraiból és közreadjuk az igaz igét.
Temetőink üresek, élőkoncert meg jóformán alig van, ez tűrhetetlen.
Úgyhogy, tartson nyóctól tízig a matiné, de durranjon és fájjon az ezeréves, aszott dobhártya!
Nem csak a százéveseké a világ.
|
2009.05.12.
|
János bácsi a csatában
Testnedveink az Úrban!
Már tényleg csak néhányat kell hunynotok, meg persze túlélni pár borfesztes delíriumot és az V. Görbülő Cövek Klubot,
hogy ott lehessetek a Piros Úszóházon az év első szabadtéri Tirke-buliján.
A szegedi járás legjobb rákkenroll bandája és elapadhatatlan rajongótábora a Sardinelli vendégszeretetét fogja élvezni
a hajón a csillagfényes májusi éjszakán. Úgy érezzük, leendő vendéglátóink kapcsán nem lesz hiábavaló felidézni a
Sardinelli frontemberének szikár, jobban mondva Szikkadt alakját. Annak ellenére is szükséges lehet ez, hogy Jánosunkat már régen
felfedezte magának Szeged irodalma, jellegzetes figurája korábban regényekben, szótárregényekben tűnt fel oikor-oikor.
A debil számítógépes játékokon felnőtt újabb generációk azonban nem olvasnak könyveket, így lehet, hogy Jánosunkkal az utcán,
netalán koncertjén találkozva nem az irodalmi hőst, hanem a vén hómleszt látnák benne pici kis szösszenetünk híján.
Az meg mégis durva lenne, ha fellépés előtt négy tojásbrikettet tuszkolnának le a torkán egy partvisnyéllel.
Amit tehát, feltétlenül tudni kell emberünkről, ha nem akarunk cizellált lelkivilágának illatos kertjébe gázolni:
szent meggyőződése, hogy néger, eukonformul: színesbőrű. Dacára annak, hogy még senki nem látta a kosárlabdapályán háttal zsákolni,
vagy farkával a térdét vakarni, nála ez egyfajta fixa idea. (Meg nem is élt fent a fán soha, holott Mészöly ex-szövkap megmondta,
hogy a négerek onnan özönlenek kis hazánkba.) Igaz, kongán tudja hozni az egyeket.
De nem is kell ezt a kérdést akadémikus merevséggel kezelni, netán holmi rasszista hozzáállással megközelíteni.
Ha Petőfi szlovák anyával és szerb apával lehetett magyar, János mért ne lehetne néger? Pontosabban: "négör",
hiszen Jancsink kissé anakronisztikus ö-zésével amolyan két lábon járó nyelvjárássziget-féle,
tehát a vele való kommunikációhoz kívánatos néprajzos segítségének igénybevétele.
Már csak azért is mert négör volta ellenére nem a dzsungelben, de nem is valami jobbfajta gettóban lakik, hanem egy szatymazi tanyán.
Aki még nem járt kint nála a farmon, annak fogalma sem lehet micsoda műfaji mélységei lehetnek az építészetnek (pl. kunhalomnak álcázott panelbudi).
Mondani sem kell, hogy nem akármikor lehet meglátogatni a művészt, csakis dióérés idején.
Csengője ugyanis nincs és kicsalogatására az egyetlen módszer, ha méretes zölddiót kúrunk a veséjéhez, amikor a tanyaajtóban ugat,
hogy "mi a kurvaanyátokat kerestek itt", amit persze nagyon jól tud.
Nem is gond ez, úgy van Ő vele: egy négör nyilván tahó is, pedig csak Coolio az.
Ha bejutottál és nem téptek szét a kutyák (mint anno Sárkányferikét, Gejzírgézát, meg különösen Pagyihelit),
nem ettek meg a bolhák (mint szegény Zsíros-Prémest állandóan), akkor lerakhatod magaddal hozott ajándékaidat,
amit leócsárol, és mehetsz a faszba.
Az igazsághoz tartozik, hogy épp az ilyenek miatt mondják sokan, hogy János nem is négör, hanem tipikus szántóvető (angolul: farmer),
és tény, hogy nem is kevés köze van az agrikultúrához. Megértvén az új idők szavát,
a minap be is adta agrártámogatás iránti kérelmét a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztériumba,
de a titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter sugallatára az agrártárca nem járult hozzá,
hogy újra növénytermesztésbe fogjon. És senki nem tudja, miért? János azonban nem egy feladós típus és állattenyésztésbe kezdett,
kecskéket vett, nem is egyet.
Most persze az állatvédők tiltakoztak, de emberünk szereti a kecskéket,
így azok szomorúan énekelték, miután mégis eladta őket profi fejőnő híján, hogy "… volt egy játszótársunk, úgy hívták, hogy Jani…".
De ugyanezt dúdolta a Tirke is letörve annak idején, mikor a Szikkadt aszondta, hogy nem lép fel velünk többet,
mert szarok vagyunk és külömben is, ne jáccunk magyarul!
Május 30-án majd meglátjuk, megenyhült-e már irányunkban ez a nagy magyar NÉGÖR?
János bácsi a csatában hűséges harcostársaival.
|
2009.04.24.
|
SZÓ-ZENE-KÉP
Pokoljáró Tar Lőrinc kései zarándok utódaként Szent Patrik purgatóriumának mérgesgázai közt aléltan hallucináló testvérünk
ihletett versét kell itt közreadjuk. A társunkat igenyöst a parnasszusra katapultáló remekbeszabott
ötsorost a ma esti TIRKE koncert alkalmából, hosszas vajúdások után kínlódta ki a drága ember. Ezúton is csókoltatjuk.
Szavai megszívlelendők, figyeljétek!
I can get no diet session
Ha Tirke nem dugja oda már,
kinek kell analóg fagitár?
Negédes dalokat
citerán nyalogat
füledbe a magyar KifRicsár
|
2009.04.20.
|
TÁBORTÜZELŐ (IV. GÖRBÜLŐ CÖVEK Klub - ápr. 24.)
Véreink!
Hisszük, hogy az egyazon gyökerekkel, hasonló tradíciókkal rendelkező társadalmi csoportok tagjaiban (mint a Tirke-hívők,
F.I.R.Á.Sz. szimpatizánsok, stb.) kialakul egyfajta közös tudatalatti,
amely bizonyos jól eltalált ingerekkel könnyen előhívható.
Ilyen csoportpszihológiai kísérlet bemutatására készül a TIRKE a IV. GÖRBÜLŐ CÖVEK Klub alkalmával április 24-én
a JAZZ-ben.
Biztosan mindnyájan emlékeztek az elviselhetetlen kínra, amit vándor-, építő-, madarász-,
stb. táborok esti szeánszain kellett elviselni a tábortűz mellett,
hatszázhuszonnyolcadszorra meghallgatva a Felkelő nap házát. A nótát, amelyet természetesen mindig valami mikrofonfejű,
pattanásos, tarisznyás-pacskeres lúzer adott elő damilhúros dobozgitárján,
csak néha engedve fellélegezni a társaságot egy-egy Börtönablakával, Ohióval, vagy a kibaszott Paffal.
Persze, ekkor már mindenki a kínoktól megváltó tarkólövésre, Csetamásra várt.
Pedig ezek az esték mindig jól kezdődtek. Csillagfény, édes vörösbor (általában Dankópista), diólikőr, vagy kevert,
kellemesen összehalszagozott középsőujj.
A tüzelő összehordásakor még reménykedtünk, de végül mindig hozta a hangszert az önjelölt exhibicionista kretén.
Utóbbit természetesen évről évre más személy alakította, de az embertípus annyira egy kaptafára készült, hogy lehetett volna akár ugyanaz is.
Mindegy, az emlékek emlékek így is, úgy is, felhánytorgatni őket sosem terhes, a Tirke tehát elindul a Bródyjanik, Bódijanik, Dinnyésjózsik,
Simonpalik kitaposta fécesztől sikamlós ösvényen és síkakusztikus bulit ad, ráadásul olyan mankók nélkül mint az
Elkondorpláza, Szándofszájlent, vagy a Szeméjigazolvány. (Az igazsághoz persze hozzátartozik,
hogy a koncert csak félakusztik lesz, ha nem vezetnek eredményre a T. H. Inc. menedzsmentjének a
szegedi püspökséggel folytatott tárgyalásai és Q-Roy számára mégsem sikerül elkérni a Dóm orgonáját.)
Tudja meg hát a világ, hogy jó technika mellett az akusztikus hangszer épp oly hangos, mint a villamosinstrument.
Számoljunk le közösen a gagyi MTV-s ánplágd-mítosszal! Cum together!
HELYREIGAZÍTÁS:
A. F.I.R.Á.S.Z. Etikai Norma-monitorozó és Érvényesító Szekciója a fent leírtak miatt a következőket foganatosítja azonnali hatállyal:
Mivel Chada és Lez rendszeresen megragadtak minden felkínálkozó alkalmat a tábortűz melletti gitározásra (továbbiakban TMG) Pap Ádámot 3 aranyfogú terhe mellett a fentiek visszavonására kötelezzük. Az, hogy Pap Ádám nem merte elővenni a gitárját tábortüzekkor még nem jogosítja fel kirekesztő vélemény nyilvános formálására. Pap Ádám a fenti tevékenység (TMG) helyett a vasúti kocsiban Kbánya-Kispest-Szeged között elektromos gitáron gatyássasozást (továbbiakban V.K.K.K-SZ.K.E.G.G) akarta írni, amely a F.I.R.Á.S.Z. Etikai Kódexe értelmében szégyen.
|
!-- This is one-->
|
A hónap zeneműve: Karolina
Hogy rovatunk ehavi kiadásában ez az ősi Tirke-opus került terítékre, annak két fő oka is van.
Az egyik, s ez a triviálisabb, hogy a Honolulu legendás, s talán leginkább ismert nótájáról van szó.
A másik, hogy a dallal kapcsolatban mostanában furcsa pletykák kezdtek keringeni. Nevezetesen,
hogy Károlyról íródott, azaz a Karolina név rá, mint a Tirke legfeminimebb tagjára utal.
Igaz, méretes a csecse, magassarkú csatos cipőt hord, olykor melírozza fogyatkozó haját és alteste csupasz,
de a mítoszt el kell oszlatnunk: a Karolina '89-ben már kész volt. Károlyunk, úgylehet akkoriban még a
Dinári hegyek magányában siratta Titót, mi pedig legvadabb rémálmainkban sem hittük volna, hogy egyszer majd részt
kell vennünk az altestfodrászatról szóló OKTJ-s képzésén és a felejthetetlen néhai Nagy-Jugoszlávia e
mlékére kell koccintanunk vele kátrányízű Cocta-val a szabadkai főutcán. Mindezzel az is nyilvánvaló, hogy Karolina egyidős a Rendszerváltással és idén már második jubileumát ünnepelhetjük.
Ebből az alkalomból egy kiváló koncertfelvételt adunk közre, amelynek értékét az is növeli, hogy kedves társunk,
Firász Zoltán Szultán Monszur El-Suhajda dr., ekkor debütált Lehel-kürtjével, ami köztudottan csorba kicsit.
Nézzük ezt el neki, térdeljetek le és szeressétek a kiváló háromakkordos dalt!
|
2009.03.26.
|
SPORTROVAT (III. GÖRBÜLŐ CÖVEK Klub)
Nagy érdeklődés előzte meg a Tirke Honolulu S.C. legutóbbi rangadóját, már csak azért is,
mert a csapat két állandó kezdőjátékosa nélkül volt kénytelen pályára lépni.
Chada - szokás szerint - a meccs előtti mérlegelésen bukott meg (ez ám a pech! - két recska és 120 alá kerül, vaze),
Q-Roy pedig, továbbra is több meccsre szóló eltiltását tölti.
Viszont újra ott volt a csatársorban Csirke (elöl kék-fehér mezben), akin látszott a
bizonyításvágy korábbi kihagyott mérkőzése után. Szerencsére mozgásán nem érződött a meccshiány,
így, nagy kedvvel játszva, csapatának vezéregyéniségévé válhatott.
Bár a középpályán most is adódott némi bizonytalankodás,
Gyenes Gábor (névnapját most ünnepelte, a gratulációkat a szerkesztőségbe, pénzadományokat bankszámlájára várja)
technikáján érzékelni lehetett, hogy az orvosi stáb még nem igazán tudott mit kezdeni veleszületett manuális problémáival,
és Pap gyorsasága is kopott az idők során, de a bajokat a rutin, a szerencse és a doppingszerek jobbára orvosolni tudták.
No és persze, a Kecskeméti Garaba Sándor vezette kőkemény, olaszos védelem, amely hermetikusan elreteszelte az ezúttal
csak ritkán lepkéző Sárkány kapujának előterét. A győztes találatot végül a Pap pazar szólója utáni felívelésre lecsapva
Csirke szerezte a mérkőzés második felében. Gólját a nézőtérre kirohanva a székeken és asztalokon ugrálva ünnepelte,
ráadásul túl hangosan, ezért a mindvégig részrehajlóan bíráskodó TéPőZár játékvezető sárgalapos figyelmeztetésben részesítette.
A rendőrség és a szurkolók közti már-már elmaradhatatlan jelenetek, ezúttal mégiscsak elmaradtak, az ellenfél
B-közepének vezérszurkolója (a szembenlakóvénkurva) úgy tűnik nem aktivizálta magát, nyilvánvalóan sóbálvánnyá meredve,
tehetetlenül szemlélte a Tirke Honolulu S.C. lehengerlő, ellentmondást nem tűrő játékát.
Csirke (kék-fehér szerelésben) ünnepel az asztalon, illetve a Himnuszt énekli meccs előtt, szívére tett kézzel.
Csiríz elveszti a fejét.
Csiri mérges a kintmaradt lányok miatt.
(Fotók: Zombi)
|
2009.03.17.
|
A hónap zeneműve: Melegítő, strandpapucs
Mivel sorozatunk legutóbbi gyöngyszeme, a "Lassú szekér" meglehetősen zajos sikert aratott, úgy döntöttünk, márciusban
újból egy himnikus hangvételű Tirke opust mutatunk be nektek. Mert tisztán látszik, hogy ebben a válságtól sújtott,
kaotikus mélymagyar valóságban Ti is ki vagytok éhezve a szépségre, jóságra, fennköltségre.
Ha a "Szekér" a tarisznyarákok himnusza, akkor a "Melegítő, strandpapucs" az alul dohos szar, feljebb meg rántotthús és wc-légfrissítő szagú vasárnap délutáni panellépcsőházak apoteózisa. Mindez nem véletlen, hiszen a Tirke Honolulu tagjai összesen legalább vagy 120 évet lehúztak Szeged valamelyik nevezetes lakótelepén, ha nem többet. És ezek nem a mostani aranyidők voltak, amikor a betonfalak pompás barokksárga és libafoszöld szósszal leöntve, immár mélységesen humanizálva állnak őrt a játszótér eldugott zugaiban szipuzók és nőiket ujjazók felett. Akkor még nem hermetikusan záró műanyagablakok mögött penészedtünk, a párás melegtől alélva, gatyára vetkőzötten. A faszt. Melegítő, meg strandpapucs járta. Ebben feszített apám, a szomszéd, annak az apja, meg a lenti garázsban kuktában pálinkát főző joviális, ám pultrészeg bácsi. Egyenruhánk oldalt kétcsíkos és természetesen 100%-ban poliészter volt, ami leginkább akkor látszott meg, ha nekidőltünk a forró gáztűzhelynek. Egyenlábbelink mibenléte a számból pontosan kiderül.
Mint a zenetörténelem legtöbb csúcsteljesítménye, a Melegítő, strandpapucs sem intézhető el egyetlen szociográfiai-önéletrajzi-divattörténeti ihletésű szál felfejtésével. Ott van abban Qrtschy bácsi megingathatatlan debilitása, a lomkamrapettingek izgalma, utána két középső ujjunk levakarhatatlan punciszaga, és persze annyi minden más még. Nem szólva a toronyházak közti fakocsmák mélyén, lerókázott nyakkendőben filozofálóknak (egyenruhánkat doszt se hordták az öltönyös köcsögök) értelmünk fejlődésére gyakorolt hatásáról. Ezeket hallgattuk picit (Kakaó bá' néha többet), aztán levettük őket és otthagytuk a picsába.
Ha tehát felkészültetek a mágikus-misztikus utazásra, de mégsem akartok kibumlizni a Tarján bisztróig, vagy a Diófáig,
hallgassátok egészséggel a Panelhimnuszt! A számot, amelyet a zenekar történetében legtöbbször töltöttek le a netről.
Hiába, sokan voltunk az Ács utcai U-alakúban, meg a Víztorony tér környékén.
A panelrengetegek feledhetetlen lakóinak és O. V. nagy vezérünknek ajánljuk a nótát.
|
2009.03.15.
|
SZEGED, GARABONCZIÁS - ARCHÍV
Tesók!
Pár akciófotó csekély vigaszdíjként azoknak, akik féltek az ismeretlen aknamezőre lépni és kihagyták a GARABONCZIÁS-t csütörtökön.
Persze, ők sem elveszett bárányok, még javíthatnak, így számukra is ott lesz pénteken (március 20.) az otthonos, istállómeleg JAZZ Kocsma,
ahol pótolhatják mulasztásukat a GÖRBE CÖVEK Klub jól megszokott környezetében.
A képeket Rádi Sz. F. Lacza, azaz az ismeretlen szakács szívességéből közöljük (emlékműve a Jazzban).
TIRKE LIGHT Kakaó bá' (és persze Q-Roy) nélkül, viszont Szalma Baszkival (jobb oldal).
Harald Müller világgá üvölti fájdalmát: nője Tornyi Barnáért van oda (pech).
|
2009.03.11.
|
SZEGED, GARABONCIÁS - március 12.
Rossz véreink!
A rákkenroll garaboncmesterei ezúttal igazán nekik való terepen, a szegedi Garabonciásban lépnek fel március 12-én.
Meglehetősen könnyű lesz odatalálnotok, hiszen a hely pont szemben van a lakásbiznisz koronázatlan királyának tróntermével,
a Kálvária sugárúti Napfény ingatlanirodával.
Hát ne hagyjátok ki a show-t, anális inkább, mert elképzelhetitek milyen nehéz volt leszervezni
az eseményt a szegedi üzleti élet eme intenzíven pulzáló csakrájában. Valódi 2 in 1 buli lesz, tekintve,
hogy majd egy év után társunkul szegődött a bűnben a BEATLÖSZ együttes.
A koncerttel párhuzamosan a F.I.R.Á.Sz. "Tégy az álszentség ellen!" címet viselő kampánya keretében szimpátiatüntetést
szervez legújabb tiszteletbeli tagja, a Marcali Tanárnő mellett.
|
|
Szabályos testek II.
Szabályos testvéreink!
Ezennel folytatnánk kissé megkésett térgeometriai rovatunkat, amelyet picit hanyagoltunk az elmúlt hetek pörgésének közepette.
De nem is baj, hogy így alakult, hiszen egy igazán exkluzív képpel tudunk előrukkolni,
épp egy nappal a "The Endless Tour" következő állomása előtt (ez itt a reklám helye: Garabonciás).
Nem is egy darab tökéletes testet mutatunk be most, hanem mindjárt hármat, s ezzel kitekintést is adunk diszciplínánk egyik különösen izgalmas témája: a testek áthatása felé. Természetesen nem kell rögtön megijednetek, az alant következő (magyarán: alantas) fotográfiától, itt jobbára még csak a testszagok áthatása valósult meg, és persze, az asztráltestek ölelkezése. Utóbbit, értelemszerűen csak a beavatottak láthatják meg lelki üvegszemeikkel.
A választék széleskörű, kvázi svédasztal-jellegű.
Mindenféle idom szerepel itt, a változatosság úgy formában, mint méretben elképesztő,
nem beszélve a testfelület-fedettség döbbenetes gazdagságú árnyalataitól. A skála a meztelencsigától a jetiig terjed,
a tajgai prémvadászok legnagyobb gyönyörűségére. De a padlószőnyeggyártók is örülhetnek,
mert vélhetően jelentősen megugrik majd forgalmuk azután, hogy mindenki ráébredhet:
padlószőnyeggel még a legformátlanabb test is simán beburkolható (még jobb ez az infó az orvostudománynak,
sutba dobhatják végre a szarakodós bőrtenyésztési eljárásaikat).
És ez mind semmi. Mindannyian tanúi lehettek, hogyan egyesül a síkgeometria a térgeometriával.
Mert nem csak testek láthatók ám a képen, hanem egy különös síkidom is: Chada fordított háromszög alakú feje.
Vegyétek és egyétek!
Trio Honolulu. Az a kis gebe (ma már nem az), ott középen nagyon élvezi.
|
|
FÉNY ÉS ÁRNYÉK HONOLULUBAN (Tirke csodálatos élete)
Megaparty a Gigasztárnál
Bizonyára mindannyian belelapoztatok már, vagy esetleg olvastátok is a magyar kultúra megperzselt fanszőr-szagú
elektromos kisülését a Story Magazint. Ha nem, akkor hazudtok, vagy sosem fostatok másnaposan egy penetránsat
anyátok vécéjén kínlódva, erőlködéstől ernyedten aláhulló kezetekbe akadó, régen ronggyá olvasott bulvártermékkel.
Nos hát, ezexerint ti is tudjátok, hogy Storynk közepén mindig egy észbontóan szánalmas party-melléklet figyel,
bepillantást engedve az ún. magyar celebek (a térdejjleésszeressmost, jóbanrosszban és bananusokközt sztárjai,
meg Győzi és Pokrivtsákmontsi) irigylésre méltóan laza és kiegyensúlyozott világába (valahogy ezek sosem okádnak,
vagy szarják össze magukat, az isten tudja miért?). Jól kitalált pszichológiája van mindennek, elhitetitek!
Az egyszerű polgár mindig irigységgel vegyes borzongással figyelte a menők bacchanáliáit az ókortól napjainkig,
úgy érezve héroszaik helyettük is élik a nagybetűs ÉLETET. Ez rendben is van,
de nehogy mán egy faszszopó Csonka Picin csámcsogjunk! Vagy egy kretén meteorológuson!
Szóval, csak tiszta forrásból, gyerekek! Nem felhörpinteni a média gombás lábvizét!
Nyugodjatok meg, relaxáljatok kicsit és készüljetek, mert kivételes szerencsében részeltettek.
Kielégítjük vizuális csámcsoghatnékotokat egy fergeteges TIRKE-party paparazzokat vérbealázó képsoraival.
A helyszín mi más is lehetne, mint a médiaguru GyHDCG szülőháza Szegeden. Időpont: 2007. december 30., próba után.
Baráti összejövetelnek indult az est, mint mindig, kevés kaszinótojással, francia salival.
Aztán: ember tervez, isten végez. A komoly, elkötelezett zenészekből álló kis társaság folyamatosan hígult partyhiénákkal.
Elég itt annyi, hogy először Nick Kiss-in és sleppje tűnt fel. A családi ezüstétkészlet biztonsága tehát hamar
megkérdőjeleződött, ahogy a ravaszdi Gyenes nemzetség ősi totemállata is gyalázat tárgya lett kisvártatva,
a nagyitól örökölt gésagolyófüzérrel egyetemben. A baj nem jár egyedül: kis csapat érkezett a kies Hevesből.
A különítményt a Mosodás Buzáré néven elhíresült pocakosodó szépfiú vezette,
aki néhány éve egészen Egerig menekült a tornyosuló szennyeskupacok elől.
Most visszatért, magával hozva Ritchie Sambora női reinkarnációját, a mitikus plazmamacskát.
Igazi nevét totemisztikus hiedelmek miatt nem mondhatjuk ki, csak körülírjuk: pun istennő, aki régen közösült.
(A beküldött helyes megfejtésekért természetesen Keith Kedvence coctail jár a GÖRBÜLŐ CÖVEK Klubban)
Tűzbe hát az elsárgult bulvársajtóval, alább következik az igazi ÉLET!
Állatok + állatok.
Te következel! Ritchie Sambora és Keith Richards imitátorok, ha találkoznak.
Gyöngyöt disznóknak. Előkerül a családi örömgyöngyfüzér.
|
2009.02.29.
|
BRÉKING TÍPUSÚ RÉGÉSZETI DOKUMENTUMOK
Feltűnhetett mindenkinek, hogy az utóbbi időben kevesebbet frissültünk, ill. ezzel párhuzamosan több külföldi látogatónk akadt (különböző titkosszolgálatok azok, de kérjük ez maradjon köztünk, mert titkos az info).
Nos a szünet oka, hogy a szerkesztőség tagjai levéltárakban küzdöttek, szerencsére nem eredménytelenül. Óriási leletek kerültek elő, melyet PaPaDaM azonnal elemzett is.
Lelet1 Lelet2 Lelet3 PaPaDaM régészeti elemzése.
|
2009.02.17.
|
A hónap zeneműve: Lassú szekér.
Híveink!
Amint látjátok népszerű rovatunk - mint a jó menses - valóban havi rendszerességgel lát el Titeket a Tirke zenei boszorkánykonyhájával kapcsolatos háttérinfókkal. Ezúttal a zenekar emblematikus száma kerül terítékre, a smároláskor rókaízű, izzadt, szimatszatyros-pacskeres bölcsészek himnusza: a Lassú szekér. Abban, hogy a nóta degenerációk himnuszává válhatott, persze, erősen közrejátszott egy apró kis trükk is. Annak idején Csirke bácsi úgy komponálta ugyanis a Szekér zenéjét, hogy az fordítva lejátszva pontosan megegyezzen a Székely himnusz dallamával (már, ha ezt az inverz plágiumot komponálásnak lehet nevezni). Így, felébresztve a mindenkori mélymagyar hallgatóság tudatalattijában munkáló irredentizmust, a siker nyilván garantált.
Egyébként a Szekér refrénjének szövegével Chirquita hosszasan vajúdott, mígnem ráeszmélt az egyetlen létezhető jó megoldásra és megkérdezte régi harcostársát Papot: "mi a fasz legyen itt ahelyett, hogy …az üveg után nyúlok én…?" A válasz ma már rocktörténelem: " hát az bazmeg, hogy lassú szekér utolér."
A dalt a Tirke klasszikus felállásával rögzítette, anno. A zenei alapok a legendás Szentélyben készültek Jakucs Kobolddal, míg a befejező munkák Bajnalex filozófus baktói sufnijában. A gyengébbek kedvéért: a Szentély a XX. század vége talán legsúlyosabb szegedi egyéniségének, Sityunak (Talmácsi Zebergens Zénó Pista) és szüleinek petőfitelepi viskója, ma már - remélhetően - emléktáblával megjelölve, próbák és orgiák szent ligetével övezve. Sityu meg megér egy külön bekezdést, róla máskor.
A Szekér kapcsán ragadja meg a Szerkesztőség a lehetőséget, hogy egy ritka, korabeli fotográfiával tisztelegjen a Tirke Honolulu klasszikus felállásának emléke előtt. A képen látható személyek közül sokan már régen kipontozódtak, a rákkenroll tetszhalottai, de mint GyDCHG példája mutatja feltámadásuk akármikor bekövetkezhet.
Tirke Classic. Balról jobbra: Pap, Anger Rácponty Zsolt, Csirke, Kapszula, Fonó, Kiss Tubifex Feri és Heintz Vazelin.
|
2009.02.15.
|
A hónap rejtélye: Száraz Feri.
Igen érdekes, ugyanakkor tudománytörténeti jelentőségű felfedezést hozott nyilvánosságra a minap a NASA (ejcsd: náza):
akármi is történik Feri száraz marad.
A kutatók 1500 rockdobost vizsgáltak koncertkörülmények között, ezekből 1499 két-három szám után már tocsogott a verejtékben,
de Feri száraz maradt 2, 4, 6,…., 26 nóta múlva is.
Ezzel a felismeréssel óriási távlatok nyílnak az űrkutatásban, ugyanis komoly probléma az űrállomások vízellátása,
ahol az asztronauták lényegében egymás vizeletét isszák vissza.
Könnyű belátni mennyivel egyszerűbb lenne az élet ott fenn, ha az űrhajósok sem izzadnának.
Egy probléma azért akad: a jelenség magyarázatát eddig nem találják.
Kizártnak tűnik, hogy Ferike szárazsága mögött játékának lagymatagsága húzódna meg, hiszen Ő maga mondta nemrég:
a dobot felesleges erősebben ütni, attól nem lesz hangosabb. Sokkal valószínűbb,
hogy meteorológiai jelenségek, a Sárkány körüli felszálló légáramlatok szárítják a ritmusfenomént.
De az sem lehetetlen, hogy Charlie Wattstól lopott dobstílusa (minden negyedik lábcsint kihagyja) pihentető annyira,
hogy teste nem verejtékezik. Gondoljuk csak meg: 20-25%-kal kevesebbszer kell ütnie,
ahogy maga számolta ki: átlag 5000 helyett, csak 4000-szer koncertenként. Utóbbi magyarázatnak nemileg ellentmond,
hogy Charlie homlokán egyszer-egyszer bizony megjelennek izzadságcseppek, sőt a 70-es években kifejezetten csatakos volt olykor.
Mivel a kérdés végleges megoldása sürgető, várjuk segítségeteket, ötleteiteket.
Frank Dry at home.
|
2009.02.04.
|
Itt a vége, fuss el véle! (A kisebbségvédelmi, illetve az adatvédelmi ombudsman állásfoglalásának megfelelően módosított verzió)
Virtuális villámtárlatunk végéhez értünk. A "Szentatya Kakaóval" sikerére jellemző,
hogy Hátrány Látvány barátunk minden faszos-puncis-szőrszálas-körmös alkotmánya összesen töredékennyi látogatót
sem vonzott az évek során.
A népszerűségnek azonban vannak árnyoldalai is az Alkotóra nézve.
A keresztény-fundamentalisták ugyanis, sosem a humorérzékükről voltak híresek.
Így történhetett, hogy egész éjjel égtek a Klu-Klux-Klán keresztjei az Alkotó körül.
A neves akcióművész azonban nem jött zavarba, két ökröt is megsütött a lángoknál, majd miután belakmározott,
barátjaival a tűz mellé telepedett és éjjelre elzárta a fűtést. Ennél sokkal kellemetlenebb,
hogy ismeretlenek vérrel kevert szarral festették a falakra a "vesszen a zsír!" feliratot.
Csoda, hogy ezek után a nem létező Magyar Gárda a kuszszkusz betiltását követeli a kormányzattól?
Vagy, hogy az Új ember szerint az Alkotó egyszerűen "… a muzulmán világ megkésett válasza a Mohammed-karikatúrákra"?
Ezekben a vészterhes napokban mivel is tiszteleghetne a honlap művész barátunk,
szerkesztőkollégánk nagysága előtt, mint egy réges-régi fotó közlésével, amelyen még volt haja?
A képen Herr Harald Müller, ideiglenesen Magyarországon nyaraló NDK-túristával látható,
akivel éppen akkoriban alapították meg a Fogazó Apácák vokál-duót, amely később a Tirke Honoluluba integrálódott.
FOGAZÓ APÁCÁK (balról az Alkotó)
|
2009.01.27.
|
GÖRBÜLŐ CÖVEK Klub
Drága Testvérek, Bajtársak, Vérbajtársak!
A Tirke Honolulu menedzsmentjének legutóbbi törzsi gyűlésén határoztuk el, hogy annyi év vadházassága után végre
szentesítjük a zenekar és közönsége közötti gyümölcsöző, ámde törvénytelen kapcsolatot és végre hivatalos klubot indítunk.
Mindez persze, nem ment smárol holnapra, kellett hozzá két oi-an, a kultúrának, de még inkább az ellenkultúrának
elkötelezett nagybetűs NÉPMŰVELŐ, aki nem a büfészakon szerezte tapasztalatát, mint pl. a Kecskeméti Sanya,
hanem a rókás-dzsuvás bárpult mögött. Igen, igen a JAZZ Kocsma motorjairól Tépőzárról és a Fürt Lajosról megyen itten a recs.
E két remek hazafi tette lehetővé, a GÖRBÜLŐ CÖVEK Klub február 20-i zászlóbontását, azt, hogy közösen még mélyebbre
süllyedhessünk a rákkenroll pusztulatba. Habár a cím - természetesen - a népek tengerének hullámverésében, meg-meghajló, görbülő,
de soha meg nem törő szittyamagyarságot szimbolizálja, azért szeretettel várjuk azokat is, akik szeretik a TIRKE és a
ROLLING STONES zenéjét, vagy csak a TIRKÉ-ét, esetleg csak a STONES-ét, netán 1xűen az ordenáré állatkodást.
Úgyhogy, cum together!
A hely vezetősége egyébként, az esemény világtörténeti jelentőségét átérezve - állítólag - akciósan
fogja kínálni Keith kedvenc koktélját. Ez a Keith természetesen nem az a Keith, aki a kölni koncertet nyomja,
de aki tudja, hogy az a Keith milyen Keith, nyer egy Keith kedvencét a magyar Keith-től!
|
2009.01.27.
|
FÉNY ÉS ÁRNYÉK HONOLULUBAN (Tirke csodálatos élete)
A magyar Keith. Szar is, lassú is, jiddis, de a miénk.
|
2009.01.20.
|
A F.I.R.Á.Sz. kommünikéje
"A FORUM-on az utóbbi időben észlelt jelenségekre reflektálva:
A F.I.R.Á.Sz. Public Relation, Customer Support and Compliant Handling
Policy (továbbiakban: FIRASZPRCSCHP) értelmében
A jövőben kérnénk a Gyenes Highwire Dirty Cinema Gábor (továbbiakban
GyHDCG) hangszeres teljesítményével kapcsolatos észrevételeket írásban,
faxon, vagy emailben a FIRASZPRCSCHP felé megtenni, ill. jelezni, a nyilvánosság kizárásával.
Korábban már kiadtunk egy kommünikét, amelyben elismerjük, hogy GyHDCG nem tud moll-okat fogni sem nyílt, sem egyéb hangolásban. Mivel a hangokat, a szolmizálást, a kottát nem ismeri, így erről a tényről őneki eddig halvány fogalma sem volt.
Sajnos az egyik, a FÓRUM-on a napokban megjelent, a FIRASZPRCSCHP megkerülésével inadekvát módon kommunikált, megjegyzés GyHDCG figyelmét sem kerülte el, melynek következtében 30 napos határidővel
Alkotói Válságot (továbbiakban AV) jelentett. Így, a FIRASZPRCSCHP hatályos
rendelkezéseinek megfelelően az ezen határidőn belüli koncerteken kizárólag
letekert erősítővel, tátogva, fejpántban rugdos. A fentiekkel kapcsolatban a FIRASZPRCSCHP manager
jelzi, hogy a legutóbbi AV 12 évig tartott, majd sajnos rebound effektus
lépett fel, amely nyílt hangolásban történő szólózásba csapott át. Talán
érthető az eddigiek ismeretében a F.I.R.Á.Sz. diszkréciót megkívánó
FIRASZPRCSCHP-ja. Fentiek tudomásul vételét kérjük!
Köszönjuk,
a FIRASZPRCSCHP értelmében:
F.I.R.Á.Sz. Központi Hízottsága"
|
2009.01.14.
|
Szabályos testek
Bizonyára feltűnt mindenkinek, hogy a Tirke Honolulu Orchestra, mint oi-an, rendelkezik egy igen erőteljes pedagógusi habitussal is, bár tagjai között a tanarak alulreprezentáltak, hála a jó istennek.
A nemrégiben a Sonda Ipsossal végeztetett reprezentatív felmérés szerint rajongótáborunk nagyobb részét szimatszatyraikat, pacskerjaikat Mohácsnál pánikszerűen elhajigált bölcsészek alkotják, sajnos, kevés köztük a normális szakmával rendelkező kőműves, karosszérialakatos, műanyagfröccsöntő stb., nemhogy a rendes részecskefizikus.
Egyszóval, a reáliákkal hadilábon álltok.
De sebaj, érzékelve a rajongótábor foglalkoztatási szerkezetének strukturális torzulásait, akkreditált OKTJ-s képzésben részesítünk benneteket. Nem is akármilyen diszciplínát választottunk, hanem a matematika egyik legfontosabb szegmensét, a térgeometriát. Ez kiválóan fejleszti térlátásotokat, amivel rengeteg energia takarítható meg, hiszen így otthon nem kell világítás.
A térmértan igen lényeges kutatási területe a szabályos testeké. Nos, a Tirke archívumát átvizsgálva arra a megállapításra jutottunk, hogy ezen a részterületen komolyan előrevihetjük a tudomány fejlődését (az ezért kapott impact faktorokat a vásárhelyi Faktornak ajánljuk fel). Mivel múltkori nagy sikerű rovatunk indításakor (A hónap zeneműve) kedvet kaptunk efajta periodikák futtatásához, ezennel útjára bocsátjuk a "Szabályos testek" című havi rendszerességű matematikai-térgeometriai mellékletünket.
Első képünkkel mindjárt kapcsolódunk is 2009. mottójához, amely a rend és törvényesség elérkeztét jövendöli. Az ismeretlen fotográfus "Nürnbergi vakáció" című alkotása a Sotheby's aukcióján került tulajdonunkba négy bevásárlókocsirakomány Ez gáz cd ellentételezéseként. Készüljetek fel, a kép első publikációjának lehettek megilletődött kis tanúi és lehet, hogy a téma provokatív, pornográf megközelítése zavarba hoz titeket. Akárhogyan is van, a Tirke Művészeti Kúratóriumának (ne izguljon senki, Sárkányt nem választottuk be) egyöntetű véleménye szerint művészettörténeti jelentőségű a történelmi távlatoknak, a pornónak és a térgeometria fentebb taglalt ágának a képen megvalósuló szimbiózisa.
Gyermekek fülét befogni és jöjjön hát a Nürnbergi vakáció!
A választott képpel egyszersmind üzenni szeretnénk a pillanatnyilag épp a kies Dájcslandban tartózkodó szerkesztő kollégának, El-Suhajda doktornak, nehogy a germán agymosás, vagy ami még rosszabb, a germán-metál áldozatává váljon, és mint az első árja-szír érjen haza. Akkor már sokkal inkább a bajor havasi-pornó.
|
2009.01.11.
|
Kakaó bá' Szent Gellért díjas
Súlyos mulasztást pótlunk, s egyben kedves kötelességünknek teszünk eleget, amikor megkésve bár, de törve nem, tájékoztatunk benneteket a drága barátunkat ért megtiszteltetésről. Tehát: második CACIB díja után (az elsőt Chada fehér uszkárjával megosztva zsebelte be) Pálfai Imre Remig testvérünk (Kotu atya), a mi szeretett Csirkénk tavaly decemberben végre megkapta rég megérdemelt Szent Gellért díját. Így a TIRKE rendes és tiszteletbeli tagságából immár ő a második, aki komoly díjjal rendelkezik Anger "Rácponty" Zsolt mellett (neki egy 40 dekás Jászai Mari díjra tellett), a többiek max. csak némi parkolódíjat tudnak felmutatni.
Gratulálunk!
(Hogy érzékeljétek a Kakaót ért elismerés súlyát, idézzük itt fel röviden Szent Gellért fordulatokban bővelkedő életútját, tudván, hogy ha a Tirke-legendárium jól ismert is előttetek, de a szentek-legendáriumában már kissé járatlanabbak vagytok.
A gazdag velencei családból származó művelt ifjút Szent István hívta hazánkba. /Cserébe adtuk a digóknak a Staller Icát./ Először Bakonybélben remetéskedett, majd István kérésére elfoglalta a csanádi püspöki széket. Története ezen a ponton kapcsolódik szeretett városunkhoz, hisz közeli székhelyéről ő is a szegedi TESCO-ba járt át nagybevásárolni hétvégenként. Addig-addig, hogy szemet szúrt a régi világot visszaállítani akaró, globalizáció- és multi-ellenes békési Vatának. Vata tehát, Gellértet a róla elnevezett hegyre csalta és a Duna Inkontinental szálló vendégeinek szeme láttára egy szakadék széléről az Erzsébet-híd budai felhajtójának aszfaltjára lökte.
A történet azonban itt még nem ér véget, sőt! Ahogy az már szentéknél lenni szokott, Gellért sírjánál csodás gyógyulások történtek. Hogy mást ne említsünk, Q-Roynak az "Éjjel étkezem" zongoraszólója közben összecsomózódott ujjai kigubancolódtak, s e csodás tehetség így menekülhetett meg két ország büszke honpolgárai számára is.
Hát, röviden ennyi. A további részletekről érdeklődjetek az inszemináriumban!)
|
2009.01.10.
|
DÁTUMVÁLTOZÁS
Múlt héten adtunk hírt a GÖRBÜLŐ CÖVEK klub indulásáról.
Sajnos, a kezdő dátum kijelölésénél megfeledkeztünk arról az apró, ám korántsem jelentéktelen momentumról, hogy a kérdéses napon (február 6.) Kakaó bácsi fogadóórát tart Vácon. Nélküle pedig a Tirke olyan, mint a Dallas Jockey nélkül. Félkarú rabló.
Így hát a JAZZ Kocsma korifeusaival tartott éjszakába nyúló kőkemény egyeztetésen megállapodtunk az új február 20.-i időpontban.
Ehhez tarcsátok magatokat, fővesztés terhe mellett!
|
2009.01.10.
|
A hónap zeneműve: Jumbo Zimmy
Amikor életéhez méltó tragikomikus halálának 8. évfordulóján megemlékeztünk a Királyról, szerény irományunkra meglepően sokan reagáltatok. Kis kommentárjaitok kapcsán az volt a döbbenetes felismerés számunkra, hogy a rajongók milyen felületesen ismerik a TIRKE immár több évtizedes életművének üzenetét. Úgy éreztük, hiába tesszük ki szívünket, májunkat, tüdőnket hétről-hétre elétek a krómacél boncasztalra, ti csak a csillogó felszínre vagytok kíváncsiak, a bulvárpletykákra igen, a mélyebb tartalomra nem. Felmerült az is, hogy talán egészen félreértelmezitek munkásságunk, netán az a kép rögzült bennetek: világzenét játszunk. Akkor viszont inkább a halál!
Mindez arra ösztökélte a www.tirkehonolulu.hu szerkesztőségét, hogy egy havi rendszerességgel jelentkező rovatban tárja fel a honlap látogatóinak egy-egy emblematikus TIRKE-opus születésének hátterét, a bennünk egykor munkáló motivációkat, a nótákkal kapcsolatos érdekességeket, a TIRKE-univerzum megannyi felfedezésre váró galaxisát. Értelemszerűen, a havonta terítékre kerülő zeneműveket folyamatosan hozzáférhetővé (letölthetővé) tesszük a tudományos kutatás és az érdeklődők számára.
Ha már az elmúlt héten többször is szóba került, mi sem természetesebb, minthogy sorozatunkat a méltán népszerű Jumbo Zimmy -vel indítjuk. A dallal, amelynek megírása oly sokat segített abban, hogy legyűrjük a Király halála felett érzett elkeseredésünket, betöltsük szűnkben az űrt, ami távoztával keletkezett. (Ez még akkor is igaz, ha tudjuk: a Király élt, él és élni fog.) A dal szövege tehát, metaforikus tömörséggel foglalja össze a 2001. év újévi eseményeit, miközben utal a felröppent híresztelésekre, vélt, vagy valós összefüggésekre, összeesküvés-elméletekre. A számot eredetileg valami funky-s lüktetésű rapnak képzeltük el, de a felvételek a Csongrádi sugárúti Pidvasound Stúdió semmi máshoz nem hasonlítható légkörében (amelyben nyomelemeiben sem volt kimutatható oxigén) egész másként alakultak: súlyos techno lett belőle. Mindez alapvetően a producernek, Fist-nek volt köszönhető, aki a billentyűs hangszereken Q-Royt akkor épp helyettesítette és abban az időben pont Britney Spears-re izgult (erről még Kiss-in mesélhetne bővebben, de erről máskor). Mivel a zenei alapok készítése közben jött a hír az ikertornyok elleni támadásról, úgy döntöttünk a nótát a közel-keleti kapcsolatairól ismert kiváló rapperre, dr. Firász Zoltán Szultán Monszur El-Chadaidére bízzuk, szimbolizálva ezzel a fehér-arab megértést. Ő akkoriban, hol Szír-Szar, hol dr. Afgán néven lépett fel kültelki melegbárokban, és ami ennél is durvább, a Tirkében (ne feledjétek: Fist ekkoriban akarta megerőszakolni Lezlit egy Lada-hátsón). A felvételek végül kiválóan sikerültek, Chada mellé még Herr Harald Müller szállt be a vokálba, kiteljesítve a dal internacionalizmusát, amely talán csak a We Are The World-éhez fogható. A TIRKÉ-nek a zene mindenhatóságába vetett hite, a szeretet, a békevágy és a példátlan összefogás eredménye ez a kordokumentum, amely hű lenyomata a XXI. század legeleje életérzésének. Hallgassátok hát soxeretettel és ne feledkezzetek meg Berniről sem!
|
|
Halló, itt Q-Roy!
Sokan hiányolták, egyesek kifejezetten felbillenni érezték a pódiumot Nélküle, mások egyszerűen csak szípadnak látták a színpadot. Bevalljuk, nekünk is hiányzott tudásától nem befolyásolt örök magabiztossága, az, hogy most nem tette vállunkra proteinitallal hízlalt parizerkarjait, nyugtatva az egész zenekart a koncertdrukkban. Például szilveszterkor is volt, aki a q-roytalanság feszültségét csak úgy tudta elviselni, hogy egy kicsit becsípett. De hát tudjátok, Qrtschy olyan nekünk, mint ohio-i nagybácsi floridai barbecue-partyn: megnyugtat, ha Ő áll a flekkensütő mögött.
Fokozta nyugtalanságunk múlt év végi rejtélyes eltűnése. Honnan tudhattuk volna, hogy a nagy művész csak alkotó magányosságra vágyik, elvonult a kopaszodó Gömöri játékát tanulmányozni egy vidéki EDDA-táborba, vagy tényleg valami baj történt, esetleg újra behálózták III/III-asok? Szerencsére nem sokk kellett, hogy az örök közéleti személyiséget kiugrasszuk a bokorból. Elég volt néhány kozák kucsmát megköröztetni a neten (na, persze olyat, ahol egy muffon + egy ánuszon annyi prém volt, mint Chada egész padlószőnyegbe burkolt testfelületén beretválkozás előtt) és az altestfodrászat nemzetközi tekintélye meg kellett, hogy szólaljon.
Mondani sem szükséges, megnyilatkozása ismét példaadó volt, ezért népnevelési szándékkal alább közreadjuk. Ajánljuk minden tudományos fokozatára, rangjára, impakt faktorára kényes, önfényező, elbizakodott ún. "szaktekintélynek", tanuljanak szerénységet egy igazán nagybetűs DOKTOR-tól. Megható, ahogy a számára felkínált megtisztelő feladatot, örök barátjára és harcostársára Pidvára hárítja szerénységtől cseppenve.
Beszéljen (írjon) hát maga Brijani Kurac, a megtestesült Balkán:
"Drága Barátim!
Sok témához szoktam venni a bátorságot, hogy véleményt mondjak (nem
ritkán indokolatlanul is), mert egy világot látott, szabad szellemű és
gondolkodású, művelt, iskolázott, intelektüellnek tartom magam. De eme
véleményezendő anyag erősen elbizonytalanított a saját magam által saját
magamról alkotott képemmel kapcsolatban, és kezdem azt hinni, hogy egy
begyöpösödött, korlátolt észjárású, konzervatív kispolgár vagyok, aki nem
talál semmi izgatót a képeken, (pedig elég sokáig nézegettem őket, és
próbáltam elképzelni az aktust elölről, hátulról, oldalról) és csak
valamiféle hányingerhez hasonlító diszkomfort érzés tört rám unos-untalan,
bizonyítván, hogy mégsem én vagyok a legmegfelelőbb személy a
véleményezésre, hanem talán az évek óta visszavonultan élő, meg nem értett
barátunk: Bán professzor, alias Pidva.
Ha őt nem sikerül előkeríteni remetebarlangjából és konzultálni vele, azt
hiszem nincs ember a földön, aki el tudná nekünk magyarázni a látottakat,
ezért engedjétek meg, hogy mégis megkockáztassak egy szerény és ugyancsak
laikusnak mondható véleményt, miszerint a látott képeket valamiféle archeo-
esetleg sci-fi-pornó (vagy archeo-sci-fi-pornó???) kategóriába tudnám
besorolni, közvetlenül a húgycsőtágítás mutatóujjal és a
szarevés-szájbahányás témakörök között...
Qispolgár"
Uff!
|
2009.01.03.
|
Anybody Seen Bán Zoltán?
Bán Zoli, polgári nevén: Pidva, a T. H. legendásan nagytudású gitárosa volt, míg a fővárosi forgószél fel nem szippantotta, mint tahó celeb a crack-et. Nem baj, mi azért még szeretjük. Szeretjük és aggódunk érte, mert egyes nemrégiben felröppent híresztelések szerint nincs minden rendben körülötte: állítólag meghízott és megkopaszodott, vagy fordítva. Mások (Gyenes "Truthteller" Gábor, azaz az Uralkodó) látni vélték hegedülni a Vidám Vasárnap zenekarában és ez sem kevésbé durva. Mi persze, bízunk közmondásos túlélőképességében, hiszen mik is a fenti megpróbáltatások ahhoz képest, hogy éveket húzott le az Útközbandben Bajusz Atis láb- és hónaljszagában pácolódva? Hisszük, hogy Gellért-hegy magasságú pornólap gyűjteményének rituális felgyújtása és a hamvak felzabálása csak pillanatnyi eltévelyedés volt és ha a rákkenroll már nem is, de a hakni és giggánydzsessz még visszakapja Őt.
A kínzó bizonytalanság azonban előbb-utóbb kikezd még egy olyan összetartó, szeretetben levedző közösséget is mint a T. H., ezért úgy döntöttünk magas jutalmat ajánlunk fel annak, aki biztos információval és persze bizonyítékokkal szolgál Zoli állapotát illetően (3 hónapnál nem régebbi fotó, DNS mintavételre alkalmas előbőrdarab, stb.). Minden ilyesmivel szolgáló kedves rajongónk szerkesztőségünktől TIRKE HONOLULU műsoros magnókazettát (Losonczi gyártmányú) és egyedi, TIRKE-logós sarokbőrkeményedésreszelőt kap hálánk jeléül.
Lehet tehát próbálkozni, megéri!
Köszönettel: a Szerkesztőség
|
2009.01.02.
|
Hommage á Zámbó Imre
Belegondolni is megrázó mily mélységes tud lenni az emberi hálátlanság. Elképesztő könnyedséggel feledkezünk meg ebben
a fejzúgásos újévi másnaposságban nagy halottainkról. A lencseízű fingpára szállja meg agyunkat, vagy a beköszöntött újabb évvel kapcsolatos izgatott
várakozás tölti ki véredényeinket, helyet sem hagyva Őneki? Kimondani is borzalom: nyolc éve halt meg az utolsó magyar király. Nyolc éve hasított bele a csepeli éjszakába a végzetes kakaskukorékolás és Ő jött, látt, lőtt. Nyilvánvaló, hogy csak népét akarta megvédeni a Trianont ránk kényszerítő aljas franciákat szimbolizáló mitikus gallkakastól. Nyilvánvaló, hogy a CIA által megberhelt golyó fordult vissza a levegőben és nem bebaszva volt, ahogy azt az Őt lejáratni akaró, kisantant manipulálta média állítja. A szláv és germán tengerben magányos sziklaként meredező magyarságot a zene szárnyai alatt utolsóként egyesíteni képes karizma szűnt meg, elment a mesebeli legkisebb királyfi és maradt a széthúzás: Gyurcsány meg Orbán.
A Tirke Honolulu különösképpen büszke arra, hogy az Imici emlékét kisajátítani akaró imposztorokkal szemben egyedüliként emlékezett méltó módon: megalkotta legendás opusát: a Jumbo Zimmyt. Nem is ajánlhatunk mást gyógyírként vérző szíveteknek, minthogy gyújtsatok meg a király emlékére egy szál gyertyát, rakjátok fel a Jumbo Zimmyt és recsizzetek Gregor Bernire. Ahogy Ő is tenné.
|
2009.01.02.
|
Véreink! B.U.É.K. mindenkinek
Derága tesvéreink. Úgy értesültünk, 2009. a rend és törvény éve lesz. Ehhez tarcsátok ti is magatokat! Ezentúl minden menni fog, mint az ágybaszarás.
Így hát már most tudattyuk veletek szittyakun testvéreink, hogy március 12-én felújíttyuk immár legendás együttműködésünk a méltán népszerű BEATLÖSZ együttessel. Megjelenés kötelező!
Tejszín: Szeged, Garabonciás
A miheztartás végett kaptok még egy kivételes szigorúságú fotót. Ez hassa át az újéveteket! A képen egy igazi anarchopunk őrjöng 2009. első perceiben.
|
2008.08.04.
|
Már a müvészfilmek sem érdekelnek senkit?
Derága tesvéreink. Sajnos a magyar nemzetromboló, kultúrabomlasztó, kurva közélet odáig jutatta ezt a pezsegő várost, hogy egy nyavalyás müvészfilmes heppeningre
is a HoNoLuLu-t kell, hogy meghívják. A F.I.R.Á.S.Z. vezérkarának üléséről kiszivárgott felvétel szerint a zenekart azért hívták meg, hogy
az eseményt követően Karsai "Játszóhegy Jancsó Hernádi Szőke" Attila a filmvetítések hatalmas sikerről tudjon beszámolni. A források megerősítik, hogy titkos szerződés kötetett, melynek értelmében
a zenekar PR osztálya eltussolja a csúsztatást. Ez a paktum már régóta érlelődik és egyre egyértelműbb, hogy a Grand Caffe léte a HoNoLuLu-tól nem választható le. Korábban a bevétel jelentős részét az egyik tag fogyasztása adta, amely egy pénzszállító megtámadásában kulminálódott (jelenleg ezzel kapcsolatban hírzárlat van, mert ez is egy eltussolt ügy). Azóta inkább a fogyasztás nő. A nőfogyasztás viszont csökken, viszont Chada fogyása stagnál. A jelenséget brit tudósok elemzik.
augusztus 09. Szeged, Piros Úszóház feat Timur Lenk
szeptember 13. Szeged, Piros Úszóház.
|
2008.07.03.
|
TuTi NyáRi Turnéprogram
július 12., Szeged, Piros Úszóház.
augusztus 09. Szeged, Piros Úszóház.
szeptember 13. Szeged, Piros Úszóház.
ÉS VÉGRE VÉGE A SZEGEDI SZÁMŰZETÉSNEK: SZIN AUG.30, qva későn
|
2008.06.14.
|
SZAVAZÁS
A ZENE részlegen találjátok a legutolsó koncert kalózfelvételeit. Természetesen pereljük a weblapot, ahol nyilvánosságra hozták a számokat több millió $-os kárt okozva a managementnek.
Addig is szavazzatok ki volt a leghamisabb:
Csirke volt a leghamisabb
PaPáDáM volt a leghamisabb
Gyenes volt a leghamisabb
Sárkányferi volt a leghamisabb
Kecskeméti Sanyi volt a leghamisabb
Qrcsi bácsi volt a leghamisabb
Gimmie Lez volt a leghamisabb
Chada volt a leghamisabb
Budai Zsuzsa, az eFeMeR régi énekesnője volt a leghamisabb.
A legtöbb szavazatot kapó tag köteles elénekelni a Stairway to Heavent acapella a következő bulin.
Sokak kérésére feltesszük a PaPáDáM Design Studio koncertplakátját.
|
2008.06.13.
|
Kezd körvonalazódni a nyári menetrend
Lásd a következő bejegyzést a datumokkal.
Sokak kérésére feltesszük a PaPáDáM Design Studio koncertplakátját.
|
2008.05.23.
|
MA és MINDIG MOSTMÁR
Ma irtózatos buli a SZÖVET-en , amúgy a következőek az időpontok a nyári mega-giga-terraturnéra előreláthatólag:
> > Május 23. - Pest, Day to day
> > Június 14. - Szeged, Piros úszóház
> > Június 20. - Szeged, Grand Cafe (Scorsese film bemutatója után)
> > Június 21. - Eger, Szépasszonyvölgy (?)
> > Július 16. - Csopak (?)
> > Augusztus 20. - Pest (?)
> > Augusztus 29. - Szeged (SZIN)
|
2008.05.02.
|
SENKI?!?
Amint a fenti térkép is mutatja, az égvilágon senki nem olvas minket. Mondjuk érthető. De felhívnám a figyelmet, hogy újabb buli van szerveződőben. Lásd a popup ablakot. Ha el akarsz jönni a buliba, akkor legjobb lesz, ha engedélyezed a popupot.
|
2008.03.29.
|
Sityu the savior
Gyeim és Uraim Sityu bácsi valahonnan az internet bugyraiból előhalászta a weblap romjait. Ebből is látszik, hogy Sityu UFO és/vagy special agent. Azért köszönjük. Innentől szép lassan megpróbáljuk feltámasztani az egészet.
Egyenlőre a régi szövegek is elérhetőek ITT.
|
|
www.tirkehonolulu.hu | copyright TIRKE HoNoLULU © since 2003 | design: CHADA . |
|